Teljessé vált az Airbus új túlfutás védelmi rendszerének típusskálája, miután az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) az A330-as számára is elismerte a ROPS működését. A rendszer indító légitársasága az A330-ason a Korean Air lesz.

Immáron minden Airbus típuscsaládhoz rendelhető az Airbus ROPS rendszere. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Immáron minden Airbus típuscsaládhoz rendelhető az Airbus ROPS rendszere. (Fotó: Airbus)

A ROPS, vagyis Runway Overrun Prevention System technológiát az Airbus 2009 októberében a valaha gyártott legnagyobb utasszállító típusán, az A380-800-ason vezette be elsőként. 2013 augusztusától aztán az A320-as típuscsalád számára is elérhetővé vált a rendszer. Az új, kompozit generációt képviselő A350XWB pedig eleve ezzel a biztonsági felszereltséggel került forgalomba 2014 végén.

Az A330-as az Airbus 1994-ben bevezetett kéthajtóműves szélestörzsű típusa, amely nagyszerű népszerűségnek örvend. 2015 júniusáig bezárólag 1524 darabot adtak el belőle. Továbbfejlesztett, új hajtómű opciós variánsát, az A330neo-t 2017 végére ígéri az Airbus, de a szépszámú forgalomban lévő gépre tekintettel a ROPS nemcsak az újonnan átvett, hanem a már üzemben lévőekre utólagosan is telepíthető lesz.

Azok a légitársaságok tehát, amelyek igénylik ezt a biztonsági újítást minden további nélkül jelentkezhetnek az Airbusnál a pilótafülke számítógépes rendszerének ROPS alapú frissítésére. A leendő megrendelőkkel kapcsolatban az Airbus egyelőre csak az indító légitársaság kilétét fedte fel. A közlés szerint a Korean Air az, amely rövidesen ROPS védelemmel vesz át új, utasszállító A330-ast.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A ROPS működéséről

A futópálya túlfutás, vagy pályaelhagyás komoly baleseti kockázatot jelent a repülőgépek számára, különösen amennyiben rossz látási viszonyok nehezítik a landolást, de előfordul, hogy a bármilyen egyéb okból hibásan végrehajtott megközelítésből adódóan sem ideális a repülőgép földet érési zónája, amely észlelésekor a kapitány átstartolás (go-around) mellett döntve korrigálhat és új, biztonságos leszállást kezdeményezhet. Csakhogy nem garantálható, hogy a személyzet mindig minden körülmények között megfelelő repülésirányítási döntést hozzon, ezért az Airbus az ilyen helyzetek prevenciója, illetőleg a landolásbiztonság maximalizálása érdekében dolgozta ki az új rendszerét.

A ROPS valójában egy a pilótafülke rendszereibe integrált számítógépes védelmi mechanizmus, amely a futópálya elhagyás kockázatát csökkentendő a megközelítés (approach) fázisában koncentrálja a pilóták landolást érintő tájékoztatottságát. A megközelítendő repülőtér futópálya adatainak folyamatos figyelembevételével és a repülőgép aktuális pozíciójának, valamint repülési adatainak összehasonlításával a ROPS aktívan őrködik a landolás menetén.

A biztonságos leszállás végrehajtásához, illetőleg a repülőgép megfelelő lassításához nem elegendő futópályahosszt érzékelve a „Futópálya túl rövid” angol nyelvű megfelelőjével hangfigyelmeztetést is ad a számítógépe, amellyel a pilóták még időben megkezdhetik a biztonságos átstartolás protokolljának végrehajtását.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!