Rendkívüli baklövés szemtanúi lehettek azok, akik november 20-án, szerdán a Kansas állambeli Jabara repülőtér környékén voltak. A Boeing repülőgépgyár egyik átalakított Boeing 747-400-as (N780BA) repülőgépe ugyanis a nagyobb, McConnell repülőtér, szintén ugyanolyan irányú pályája helyett a kisebb, mindössze 1.8 km hosszú futópályával rendelkező repülőtéren szállt le feltehetően tévedésből. A speciális teherszállító tegnap azonban biztonságban felszállt és elhagyta pontatlanul választott célállomását.

A Boeing 747-400 Large Cargo Freighter (LCF) speciálisan a gyár által lett kifejlesztve, hogy a Boeing 787-es Dreamliner elemeit szállítmányozza az összeszerelés helyszínére a különböző beszállító cégek üzemeiből.

A szerdai járat személyzete csupán a gép megállítása után kezdte el sejteni, hogy nincs minden rendben. Ezt a rádióban is jelezték az irányításnak, majd kiderült, hogy a Jabara repülőtérnek még irányítótornya sincsen, és a McConnell támaszpont személyzete sem látta a repülőgépet.

A földi irányítás és a Boeing közötti rádioforgalmazás itt hallgatható meg.

A spekuláció rögtön elkezdődött, hogy miként lehetne helyrehozni ezt a hibát, viszont az már rögtön világossá vált, hogy a Jumbo önerejéből nem képes megfordulni a parányi repülőtér futópályáján, így a Boeing egy speciális vontatót küldött a gép mozgatásához, ami időközben lerobbant, így még egy járművet kellett kiküldeni az elsősorban magánrepülőgépek által használt belföldi reptérre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A fogságba esett Jumbo tegnap újból a levegőbe emelkedett, és biztonságban elhagyta a számára kicsiny repteret, miután a Boeing szakemberei úgy ítélték meg, hogy az időjárási körülményeket, a hőmérsékletet és a gép súlyát is figyelembe véve a repülőgép képes lesz felszállni a miniatűr futópályáról, hogy eljusson az eredeti, 9 mérföldre lévő McConnell támaszpontra.


Videó a Boeing 747-es Dreamlifter felszállásáról.

Az Egyesült Államokban nem ez az eset az első precedens az ilyen jellegű, nagy veszélyt magában hordozó figyelmetlenségre. 2012 júliusában az Amerikai Légierő egyik Boeing C-17 Globemaster III típusú szállítógépe landolt egy másik repülőtéren, akkor azt a pilóták fáradtságának betudható emberi mulasztással magyarázták a szakértők.

A mostani esemény kivizsgálásba bekapcsolódott az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) is. A Dreamlifter járatainak személyzetét egyébként az Atlas Air biztosítja, amely már intézkedett is a hajózók lecseréléséről és New York-ból küldött váltást, viszont a kockázatos landolásra hivatalos formában egyelőre nem reagált.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!