Ma délben a ferihegyi irányítótorony elektromos ellátórendszerének egy részében keletkezett rövidzárlat miatt volt szükséges a légi járművek fel-, és leszállását érintő rövid, 12 perces korlátozást beiktatni – tájékoztatta az AIRportal.hu-t a HungaroControl kommunikációs igazgatója.

Az AIRportal.hu azután érdeklődött a magyar légiforgalmi irányítást ellátó szolgálatnál a kialakult helyzetet illetően, hogy internetes radarkép alapján észlelte, néhány Budapestre érkező légi járat várakozásra kényszerült a légtérben.

Ezt követően a HungaroControl Zrt. kommunikációs igazgatója útján az alábbi tájékoztatást küldte az AIRportal.hu-nak.

„2013. október 18-án a repülőtéri irányítótorony elektromos ellátórendszerének egy részében, egy elektromos kábel kiépítése során rövidzárlat keletkezett. A HungaroControl Zrt. szakemberei haladéktalanul hozzáláttak a hiba elhárításához, melynek során folyamatosan ellenőrizték a rendszereket. Az eset következtében 12:05 perckor 12 percre korlátozták a gépek fel és leszállását, ami összesen 6 légi járművet érintett. Az irányítás zökkenőmentes Ferihegyen.

A toronyból a repülőtér légi és földi forgalmának irányítása folyik. A torony szolgálat fő feladata a le- és felszálló repülőgépek, a repülőtér közvetlen környezetében közlekedő légi járművek, valamint a repülőtér forgalmi területein működő földi, és légi járművek irányítása” – áll a HungaroControl tájékoztatójában.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az öt érintett repülőgép útvonala az fr24.com radarképén.


Tavaly decemberben egy hővezeték-törés okozott fél napos teljes leállást

2012. december 7-én, pénteken délben egy hővezeték törött el a repülőtéri irányítótorony alagsorában, amelynek következtében oly mértékben sérült a torony elektromos rendszere, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fél napig nem tudott járatokat indítani és fogadni.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!