Idén szeptember 3-án szombaton rendezi meg a Budapest Airport repülőtéri jótékonysági futóversenyét.
A Runway Run 4.0 idén is mintegy 1000 futót fogad a Liszt Ferenc Repülőtér csak erre az alkalomra lezárt 1-es futópályáján. A budapesti repülőtér a verseny nevezési díjaiból idén is a magyar SUHANJ! és a brit Anthony Nolan alapítványt támogatja. A cél a tavalyi 25 ezer eurós gyűjtés túlszárnyalása.
Ismét futócipők százai (sőt, ezrei!) koptathatják a ferihegyi betont, ha csak néhány óra erejéig is 2016. szeptember 3-án, amikor a Budapest Airport immár negyedik alkalommal rendezi meg a Runway Run 4.0 névre keresztelt jótékonysági futóversenyét. Az egész Európában egyedülálló rendezvényen a légiközlekedés és a kereskedelem világából világ minden részéről érkező résztvevők, mintegy ezren állhatnak rajthoz, hogy 5 vagy 10 kilométert fussanak le valódi repülőtéri környezetben.
A versenyen hagyományosan részt vesznek a Budapest Airport üzleti partnerei, a budapesti nagykövetségek és a külföldi kereskedelmi kamarák képviselői, valamint a repülőtéri hatóságok, így a rendőrség, a NAV, a tűzoltók, a TEK és a Légügyi Hivatal szakemberei is. A Runway Run fő támogatója idén is az európai repülőgépgyártó, az Airbus lesz.