Felpörgött a Ryanair forgalma az év vége felé, ezért a március 31-ével záródó üzleti évre az eddigi becslésnél magasabb, 540 millió eurós profitra számítanak Európa vezető diszkont légitársaságánál. A társaság menedzsmentje ezen kívül arra is számít, hogy az Európai Unió hamarosan rábólinthat arra a felvásárlási ajánlatra, amit a Ryanair az ír rivális Aer Lingus-ért tettírja cikkében az investor.hu pénzügyi befektetési portál.

Megemelte nettó profit várakozását a Ryanair, miután a december 31-én záruló negyedéve a vártnál jobban sikerült a társaságnak. Míg ezelőtt 490-520 millió eurós nyereségre számított a vezetőség, most már arról beszélnek, hogy az egész évre vonatkozóan elérhetik az 540 milliós profitot. A társaság bejelentésére nem reagált jól a részvény, közel 2 százalékos mínuszban kereskednek a papírral a nyitás utáni percekben.

Erős volt az ünnepi szezon

Az év végén lezárult negyedév során (ez a Ryanairnél egyébként az üzleti év harmadik negyedévének számít) 8 százalékkal nőtt az átlagos viteldíj, míg az utaslétszám 3 százalékkal, 17,3 millió főre emelkedett. A társaság pénzügyi igazgatója a kiemelkedő ünnepek előtti foglalási statisztikákkal magyarázta a kiugró eredményt. A negyedév során 18,1 millió nyereséget ért el a Ryanair, ami 21 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

A társaság Maastrichtban megnyitotta 51. bázisát, és újabb 5 célállomás van tervbe véve, köztük például a horvát Zadar városa, vagy a marokkói Fez. Azonban ennek ellenére nem terveznek újabb repülőket vásárolni a következő 12-24 hónap során.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Felvásárlással bővülnének

Az ír légitársaság bejelentette azt is, hogy várhatóan az Európai Unió rábólint arra a 694 millió eurós felvásárlási ajánlatra, amit a Ryanair a helyi rivális Aer Lingus Group-ért tett még korábban. A döntés márciusra várható, és a Flybe Group azt is felvetette, ha a verseny korlátozása miatt aggályok merülnének fel, akkor hajlandó lenne átvenni azokat a járatokat, amelyeknél a versenyhelyzet fenntartása lenne szükséges.

Az Európai Unió korábban már egyszer elkaszálta a felvásárlási tervet, mondván egy ilyen ügylet után a Ryanair monopol helyzetbe kerülne az ír piacon.

Címlapfotó: Csemniczky Kristóf / AIRportal.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!