A téli menetrendben megduplázódik a Ryanair kölni bázisával összekötött városok száma. Az így 17 célállomásra bővített kínálatot melyek között egyébként belföldi célállomás is megtalálható, az előzetes tervek alapján évente körülbelül 2 millió utas fogja igénybe venni.

A Ryanair továbbra is kitart a Boeing mellett, hamarosan 737 MAX-ok is csatlakoznak a flottához. (Fotó: Rimóczi Roland - AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Ryanair továbbra is kitart a Boeing mellett, hamarosan 737 MAX-ok is csatlakoznak a flottához.
(Fotó: Rimóczi Roland – AIRportal.hu)

A Ryanair a 2015/2016-os téli szezonban összesen 17 útvonalat fog kiszolgálni a kölni bázisról, melynek utasforgalma a légitársaság becslései alapján mintegy évi 2 millióra fog emelkedni az elkövetkezendő időszakban.

A Ryanair már korábban is jelezte, hogy tervei között szerepel a német piac “megszállása”, így nem meglepő, hogy egy belföldi járatot is bejelentettek, mely Köln és a főváros, Berlin között fog majd közlekedni.

A 300 millió dollárnyira becsült bővítés nem csak az utasok számában fog megmutatkozni: új munkahelyek is létesülnek, így a régióban már mintegy 2600 személyt fog foglalkoztatni az ír ultra low-cost.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A cég által eszközölt változtatások alapján a Ryanair a jelenlegi egy darab Boeing 737-800-as mellett további két gépet fog Kölnben állomásoztatni, hogy az onnan teljesített útvonalakat teljes mértékben ki tudják szolgálni.

További hat új viszonylat is bemutatásra került, melyek a német várost, illetve Gran Canaria-t, Koppenhágát, Milánót, Portót, Valenciát, valamint a lengyel fővárost, Varsót fogják összekötni. A már meglévő útvonalakon is módosított a légitársaság, így több városba már gyakrabban fognak közlekedni a vállalat Boeingjei.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!