Szándéknyilatkozatot írt alá a belga VLM Airlines és a moszkvai Ilyushin Finance lízingcég, melynek értelmében 2015-ben átveheti első Szuhoj Superjet 100 LR regionális repülőgépét az antwerpeni székhelyű légitársaság. Az orosz Szuhoj repülőgépgyárnak fontos mérföldkő ez a megállapodás, hiszen ezáltal már egy uniós tagállamban székelő vállalat is SSJ100 üzemeltetővé válhat.

A VLM Airlines célja, hogy a jövő évtől a most megrendelt Superjet 100-as repülőgépekkel üzemeltesse az elindítandó regionális útvonalhálózatát. A tervezett célállomásokról egyelőre nem közöltek bővebb adatokat, ezekről később várható bejelentés.

A mostani megállapodás keretében két darab SSJ100 LR (Long Range) repülőgép érkezik majd a flottába, amelyeket 12 éves bérleti időszakra lízingeli a légifuvarozó. Ezen felül további kétgépes opciós rendelésre is lehetőségük van, valamint a szándéknyilatkozat egy tíz repülőgépről szóló vásárlási jogot is ad a VLM-nek.

Arthur White, a VLM Airlines vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat folytatja az eddig is kínált ACMI (Aircraft, Crew, Maintenance, Insurance) bérbeadási szolgáltatását a Fokker 50-es flottával, azonban a Szuhoj Superjet 100 LR új, „izgalmas lehetőséget” hoz, valamint tökéletesen illeszkedik az új stratégiájukba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A berepülési programban résztvevő, gyári festésű Szuhoj Superjet 100. (Forrás: Sukhoi Civil Aircraft) | © AIRportal.hu

A berepülési programban résztvevő, gyári festésű Szuhoj Superjet 100. (Forrás: Sukhoi Civil Aircraft)


„Több repülőgéptípust is megvizsgáltunk a 100 üléses szegmensben azért, hogy kiderüljön, melyik típus nyújtja a legjobb utasélményt, a legnagyobb rugalmasságot a rövid- és középtávú célállomások esetében, valamint alacsony üzemeltetési költségeket – az SSJ100 LR nyert egyértelműen.” – tette hozzá Arthur White.

„Ez egy jelentős megállapodás az IFC és a Szuhoj SSJ program számára, hiszen ez az egyezmény képviseli az első európai ügyfelünket. Nagyon boldogok vagyunk, hogy egy erős verseny és részletes áttekintést követően az SSJ100 LR-t választotta a VLM Airlines, hogy megalapozza a jövőbeni működését. Hiszünk abban, hogy ez a repülőgép nem csupán a VLM Airlines növekedési tervét fogja meghaladni, de Európának is egy élő betekintést nyújt majd a Szuhoj SSJ kíváló képességeire, amely egy igazán költséghatékony regionális repülőgépre való megoldást kínál.” – nyilatkozta Alexander Rubtsov, az IFC vezérigazgatója.

Valóban nagy mérföldkő és előrelépés az orosz géptípusnak ez a rendelés, hiszen eddig nemhogy Nyugat-Európában, de a teljes kontinensen nem volt üzemeltetője az SSJ100-nak. 2011-ben már úgy tűnt, hogy beléphet a Superjet az öreg kontinensre, hiszen az olasz Blue Panorama Airlines négy gépes megrendelésről írt alá szándéknyilatkozatot. Akkor nem került megállapításra az első átvétel céldátuma, valamint az ezt követő évek során – főképp a légitársaság körüli, az Alitalia által benyújtott felvásárlási tervek miatt – folyamatos halasztásra került sor. Tavaly azonban a Blue Panorama kijelentette, hogy még mindig igényt tartanak az SSJ100-asokra, azóta viszont nem látott napvilágot újabb hír.

A 2011 óta piacon lévő Szuhoj Superjet repülőgép nem nevezhető eddig sikerszériának. A 320 gépes fix megrendelésből eddig csupán 45-öt sikerült átadni, több vállalat törölte, vagy csőd miatt visszamondta a gépigényét. A típus bevezető légitársasága, az Armavia is vissza kényszerült adni az egyetlen SSJ gépét, miután 2013 tavaszán a vállalat felfüggesztette üzemeltetését. Nem meglepő módon az Aeroflot flottájában található a legtöbb Superjet 100 gép, azonban a mexikói Interjet is több mint 10 példányt közlekedtet az orosz regionális géptípusból.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!