Szerdától sűrűbben jár a repülőtéri 100E autóbusz, a jegy ára júliustól 900 forintról 1500-ra emelkedik.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel azt közölte, hogy a koronavírus-járvány enyhülésének és a turizmus újraéledésének köszönhetően nőtt a 100E autóbusz kihasználtsága, ezért a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc-repülőtér között közlekedő jármű szerdától, június elsejétől gyakrabban közlekedik.

Napközben minden nap 10 percenként indul, kedden, szerdán és csütörtökön 8 és 9 óra között az eddigi 15 perc helyett 12 percenként, hajnalban és késő este pedig további járatok segítik az utazást. Éjszaka 25 perccel később, 1 óra 30 perckor indul a belváros felé az utolsó busz.

Ugyanakkor július 1-jétől 1500 forintba kerül a repülőtéri buszra a jegy.

A BKK kiemelte, hogy a jelentősen emelkedő fenntartási költségek ellenére továbbra is garantálni kívánják a stabil működést. A 100E vonalon egy korábbi felmérés szerint az utasok 83 százaléka külföldi, aki csak alkalmi jelleggel használja a BKK szolgáltatásait, és a 3,70 eurós árszintet – amely jelenlegi árfolyamon számítva hozzávetőleg 1500 forint – az utasok nagy része elfogadhatónak tartaná. A budapesti repülőtéri vonaljegyhez hasonló termékek ára Londonban 3000 forinttól indul, Párizsban 3500-4200, Bécsben 2800, Prágában 1300-1400 forint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A buszok a reptér felé csak a Kálvin térnél állnak meg – az éjszakai járatokról való átszállást megkönnyítve 3 óra 32 perckor és 4 óra 02 perckor az Astoriánál is megállnak a járatok -, míg a Deák Ferenc tér felé tartó buszokról a Kálvin tér mellett az Astoriánál is le lehet szállni.