Több mint egymillió euróval támogatja a közép-európai funkcionális légtérblokk (FAB CE) „Szabad légtérhasználat a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig” című tanulmányát az Európai Unió.

A tanulmány célja, hogy előkészítse a FAB CE tagállamok légterében a szabad légtérhasználat (Free Route Airspace) 2019-re tervezett bevezetését. A projekt konzorcium vezetője, a HungaroControl egy évvel ezelőtt Európában elsőként vezette be időbeli és térbeli korlátozásoktól mentesen a koncepciót (HUFRA).

A Magyar Légiforgalmi Szolgálat tapasztalatával, valamint a kutatás-fejlesztési központjában (CRDS) rendelkezésre álló szimulációs kapacitásával járul hozzá a 2017 áprilisában záruló projekt sikeréhez. A társfinanszírozásról szóló megállapodást 2015 végén írták alá.

A 2017 áprilisában záruló projekt célja a közép-európai funkcionális légtérblokkon (FAB CE) belül a szabad légtérhasználat bevezetésének előkészítése azzal a „képességgel” kiegészítve, hogy a koncepció a légtérblokk határain túl is kiterjeszthető legyen.

Tekintettel arra, hogy a free route koncepció bevezetésére nincs egységesen kidolgozott eljárás, és a már bevezetett koncepciók között is jelentős eltérések vannak, a projekt nagymértékben támaszkodik a HungaroControl HUFRA (Hungarian Free Route Airspace) bevezetése során megszerzett tapasztalataira.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A technológiai megvalósíthatósági tanulmányban a szakértők meghatározzák a működtetéshez szükséges feltételeket (pl. a légiforgalmi irányítási rendszerek összekapcsolásához szükséges rendszerkövetelményeket, un. működési koncepció – CONOPS, Concept of Operations), valamint validálják is azokat. A szimulációkat a HungaroControl kutatás-fejlesztési és szimulációs központjában (CRDS) végzik majd.

Mindezeken túl a projekt foglalkozik AIS (Aeronautical Information Services, Légiforgalmi Tájékoztató Szolgálat) kérdésekkel, repülésbiztonsági elemzésekkel, és a szükséges ATM rendszerfejlesztések meghatározásával. A projekt konzorciumban valósul meg, melynek vezetője a HungaroControl.

FAB CE Free Route Airspace

A FAB CE célja, hogy 2019-re megvalósítsa a szabad légtérhasználat koncepcióját. A légtér használói, a légitársaságok számára ez azt jelenti majd, hogy a FAB CE légterén belül, a belépési és kilépési pontok között szabadon tervezhetik meg útvonalaikat, amivel jelentősen javíthatják repüléseik hatékonyságát.

A hét FAB CE ország légi navigációs szolgálatának célja a légtér széttagoltságának megszüntetése, ezáltal az egységes európai égbolt (SES, Single European Sky) támogatása. A szabad légtérhasználat bevezetése nem csak a régió, hanem az európai szintű légiközlekedés számára is hozzáadott értéket jelent.

A program végrehajtását a FAB CE Aviation Services Limited (az AustroControl, az ANS CR, a Croatia Control, a Hungarocontrol, az LPS SR, a Slovenia Control közös vállalata) fő döntéshozó testületként támogatja majd. (A közös vállalat általános feladata egyébként a régió hatékonyság-javító légiközlekedési projektjeinek menedzselése és szakmai, adminisztratív támogatása is.)

A projekt az Európai Unió CEF (Connecting Europe Facility, Európai Hálózatfejlesztési Eszköz) társfinanszírozásával, a SESAR (Egységes Európai Égbolt – légiforgalom-irányítási kutatóprogram) keretében valósul meg.

A pályázati felhívások során 13 milliárd eurót bocsátottak rendelkezésre az európai közlekedési infrastruktúra fejlesztése, a közlekedés biztonságának elősegítése, az intelligens közlekedési rendszerek fejlesztése és az iparág környezeti hatásainak enyhítése céljából. A tanulmány a Kísérleti Közös Projektben (716/2014/EU rendelet) meghatározott hat európai légiforgalmi szolgáltatási (ATM) funkció közül a rugalmas légtérgazdálkodás és szabad légtérhasználat megvalósításához járul hozzá.A több mint egymillió euró támogatásról szóló megállapodást 2015. november 27-én írták alá.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!