Az egyik kiberbiztonsági cég helyettes vezetője szerint az eddigieknél sokkal nagyobb figyelmet kell szentelnie a légitársaságoknak az internetes bűnözés elleni védelemre, mert a megszerzett adatok túl értékesek és az utasok bűncselekmények áldozatai lehetnek.

A Forbes magazinnak azok után nyilatkozott Rusty Carter, az Arxan Technologies helyettes vezetője, hogy szerdán közel tízmillió Cathay Pacific utas adatai kerültek ki a cég rendszereiből. Nem csak nevek, bankkártya adatok, személyazonosító okmányok adatai is a hekkerek kezeibe kerültek. Carter szerint vagy az internetes bűnözők voltak nagyon gyorsak, vagy a Cathay volt nagyon lassú, hogy ekkora mennyiségű adatot ki tudtak szedni.

A British Airways pár héttel ezelőtti, hasonló adatszivárgása is azt bizonyítja, hogy a légiközlekedés és az utazási szektor egyre népszerűbb a hekkerek között. Ennek oka, hogy olyan tehetősebb emberekről van szó, akik megengedhetik maguknak a nemzetközi repülést és olyan cégek tárolják az ő adataikat, akik védtelenebben egy támadás ellen.

Carter elmélete szerint azok, akik ekkora mennyiségű adatot lopnak el kifinomult, mindenre kiterjedő adatbázist építhetnek az utasok adataiból, amelyben nem is a bankkártya adat a legértékesebb. Ezekkel az adatokkal már olyan bűncselekmények is elkövethetőek, mint az adóelkerülés, vagy a személyiség ellopása. Szerinte első lépésként olyan szabályokra lenne szükség, amelyek az utasok azonnali tájékoztatását írják elő. A Cathy által szerdán közölt adatszivárgás ugyanis 6 hónappal ezelőtt történt, de az érintetteket csak most értesítették ki.

Hirdetés

Ahhoz, hogy a cégek meg tudják őrizni ügyfeleik bizalmát új stratégiát kell kidolgozniuk. Ennek része kell, hogy legyen olyan érzékelő és jelzőrendszer, amely a külső és belső rendszerek állapotáról folyamatos tájékoztatást ad.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

Mára odáig fajult a helyzet, hogy a légitársaságok nem csak a terroristák, de a kiberbűnözők kedvelt célpontjaivá is váltak, amelyről persze a légicégek tudnak és a repülőterekkel együtt dolgozva próbálnak egyre jobban védhető rendszereket alkotni. De a teljes védelemhez állami segítségre is szükségük lenne, a kormányoknak kellene olyan kutatásokat, kezdeményezéseket finanszíroznia, amelyek a kiberbiztonságot javítják.

Az azonban a felderítés és a légitársaságok biztonsági szintje mellett szól, hogy a 9/11-es terrorakcióhoz hasonlót támadást nem tudtak végrehajtani.

Hirdetés