Apróbb szárnyrepedések borzolják néhány Airbus A380 tulajdonos légitársaság kedélyeit. Az Airbus azonban sietett megerősíteni, hogy a biztonságos üzemeltetést nem befolyásoló problémáról van szó.

Az ausztrál The Sydney Morning Herald internetes felületén számolt be róla, hogy kisebb repedések jelentkeztek öt Airbus A380-as szárnyfelületén. A lap értesülései szerint az érintett légitársaságok között van egy-egy géppel a Qantas és az Emirates, két géppel a Singapore Airlines és egy Airbus tesztrepülőgép is.

Az Airbus szóvivője megerősítette, hogy apróbb, de nem kritikus repedéseket találtak néhány Airbus A380-as szárnyfelületén. Stefan Schaffrath azt is hozzátette, hogy már meg is találták a jelenség okát és kidolgoztak egy vizsgálati és javítási módszert, amelyről még ebben a hónapban kiküldenek egy eljárásrendet az üzemeltetőknek, hogy ellenőrizni tudják repülőgépeiket. Az Airbus a négyévente esedékes, átfogó karbantartási munkálatokkor tervezi kijavítani a frissen jelentkező apróbb repedéseket, azonban az ausztrál mérnökök a biztonság szavatolása érdekében a lehető leghamarabbi Airbus vizsgálatot kérik. Az Airbus szóvivője fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a gépek biztonságos üzemeltetését nem érinti a most felmerült probléma.

A Qantas 2008-ban vette át első Airbus A380 típusú repülőgépét és jelenleg 12 darab Superjumbo teljesít szolgálatot az ausztrál nemzeti légitársaság flottájában. Az Emirates 20 gépével a világ jelenlegi legnagyobb A380-as üzemeltető, míg a Singapore Airlines 14 darab Superjumbóval büszkélkedhet.

Az ausztrál légitársaság nagyon óvatosan kezeli az ügyet, ugyanis 2010-ben a VH-OQA lajstromjelű Airbus A380 típusú repülőgépüknek kényszerleszállást kellett végrehajtania, mivel a felszállás után nem sokkal robbanás keletkezett a 2-es számú, Rolls-Royce Trent 970 típusú hajtóműnél, amelynek burkolata jelentős sérüléseket szenvedett. A repülőgép Szingapúrban biztonságban földet ért, személyi sérülés nem történt, de az eset kivizsgálásáig a Qantas ideiglenesen felfüggesztette Airbus A380-asai üzemeltetését. Az ausztrál géppel történtek hatására – az ügy megnyugtató kivizsgálásig a Singapore Airlines is felszállási tilalmat rendelt el A380-asai számára.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az akkori robbanás során keletkezett károkat 130 millió amerikai dollárba került kijavítani és ez volt a négyhajtóműves szélestörzsű Airbus A380-as első szolgálatközbeni legkomolyabb meghibásodása. Mint utóbb kiderült “a legnagyobb valószínűség szerint anyaghiba, vagy valamilyen tervezési probléma okozhatta a robbanást” – nyilatkozta 2010 novemberében Alan Joyce, a Qantas vezérigazgatója.

Mindezek után érthető, hogy az ausztrál légitársaság kiemelt figyelemmel kíséri a problémát és azonnali műszaki ellenőrzést kért Airbus A380-asaira.

Forrás: The Sydney Morning Herald, Reuters (2011. január 6.) / Fotó: Qantas

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!