Az európai repülőgépgyár befejezte az Airbus A350 XWB-k közül az elsőként a levegőbe emelkedő példány szerkezeti összeszerelését és a repülőgép egyes rendszereit is üzemképessé tették – jelentette be az Airbus.
Az első példány (MSN-001), mely a típus történelmének első felszállását fogja végrehajtani, a nemrégiben felavatott gyártósorról gurult le, melyet az Airbus egyik legkiválóbb mérnökéről, Roger Béteille-ről neveztek el.
A repülőgép nem töltött el sok időt a szabad ég alatt, ugyanis rögtön átkerült a repülőgépgyár földi teszthangárjába, ahol az első tesztek hamarosan elkezdődnek. A tesztek során során olyan folyamatokat vizsgálnak, mint a repülőgép hidraulikus rendszerének működése, vagy az elektromos hálózat biztonságos üzemelése. Ez év végén pedig egyszerre fogják bekapcsolni a hidraulikus és elektronikus köreit a típusnak, a hosszas tesztelési folyamat meghatározó mérföldköveként.
A Perzsa-öböl menti légitársaság 17 darab A350-800-as megrendelését konvertálta át a leghosszabb, 1000-es változatra, míg további, és egyben utolsó 3 darab 800-as változat helyett a középméretű 900-as verziót kéri.
A légitársaság így változatlanul 80 darab A350 XWB megrendelést tudhat a magáénak, csupán a típusváltozatok számában történt változás. Akbar Al Baker, a Qatar Airways igazgatója szerint hosszú idő után jutottak el a döntésig, és látták be azt, hogy a nagyobb típusok jobban megfelelnek majd a légitársaság üzleti modelljének.
A teszthangár elhagyása után a prototípus megkapja az Airbus gyári festését, valamint a hajtóműveket is felszerelik rá. Ha a repülőgép tesztelése a tervezett ütemben zajlik, akkor a szükséges dokumentáció, illetve tanúsítványok megszerzése után, előreláthatóan 2013. közepe felé végre is hajthatja szűzfelszállását az első XWB.