Az Aviation Safety Network előzetes adatai szerint 2015-ben rekord kevés, 16 halálos kimenetelű repülőgép-baleset történt, ezek során 560-an vesztették életüket. A legsúlyosabb a Germanwings és a Metrojet katasztrófája volt.

A légiközlekedési baleseteket összesítő szakportál adatai azt mutatják, hogy bár a halálos balesetek száma minden eddiginél alacsonyabb számú volt, két balesetben is több, mint százan haltak meg, emiatt az áldozatok száma alapján 2015 „csak” az ötödik legbiztonságosabb lett a rangsorban.

A grafika szerint a 16 balesetből 4 emelkedéskor, 11 repülési magasságon, 1 pedig megközelítéskor történ.

Grafika: Aviation Safety Network | © AIRportal.hu

Grafika: Aviation Safety Network


A legsúlyosabb két eset a Germawings 9525-ös, illetve a Metrojet 9268-as járatának balesete volt. Előbbiben március 24-én a Lufthansa-csoporthoz tartozó diszkont légitársaság Airbus A320-asának első tisztje, Andreas Lubitz kontrolláltan a francia Alpokba irányította a gépet, mind a 150 fedélzeten tartózkodó életét vesztette. A vizsgálatok kiderítették, hogy Lubitz lelki problémákkal küzdött.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Metrojet Airbus A321-ese október 31-én zuhant le a Sínai-félszigeten fél órával az indulás után. A gép Sharm el Sejkből szállt fel és Szentpétervár-Pulkovo repülőtérre tartott. A vizsgálatok még nem zárultak le, de az eddigi adatok szerint egy a gép mosdójába csempészett robbanó szerkezet lépett működésbe és ez okozta a gép lezuhanását. A fedélzeten 224-en voltak, senki nem élte túl a balesetet.

Erőszakos cselekmények, vagy pilóta-öngyilkosság miatt a szakportál szerint csak három évben, 1988-ban, 1983-ban és 1985-ben haltak meg többen, mint 2015-ben.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!