Nem kényszerleszállás: Technikai hiba miatt szakította meg útját csütörtökön az éjszakai órákban a Wizz Air Lárnaka – Budapest járata.

A Wizz Air W6 2452-es számú járata pénteken nulla óra után pár perccel Szalonikiiben szállt le, azt követően, hogy egy technikai hiba következtében a járat személyzete az út megszakítása mellett döntött.

A Wizz Air tájékoztatása szerint a repülőgép a megszokott módon landolt, a légitársaság lapunkhoz eljuttatott közleménye nem szól arról, hogy a légijármű személyzete vészhelyzetet jelentett volna, azaz nem történt kényszerleszállás. A repülőgép helyzetét mutató virtuális radarképen sem látható a normálistól eltérő süllyedés, vagy bármilyen szokatlan manőver.

Az mno.hu pénteken délelőtt írta meg, hogy “Kényszerleszállást hajtott végre a Wizz Air Budapestre tartó gépe”. A lapot egy a repülőgép fedélzetén utazó olvasó úgy tájékoztatta, hogy

“Amint a Földközi-tenger fölé értünk, furcsa szagokra zajokra és a személyzet részéről pánikszerű rohangálásra lettünk figyelmesek.”

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az mno olvasójának elmondása szerint, amikor a gép süllyedni kezdett, a pilóta technikai problémára hivatkozva bejelentette, hogy le kell szállniuk. A ciprusi Lárnakából Budapestre tartó járat utasait egy ötcsillagos thesszaloniki szállodában helyezték el.

A Wizz Air lapunkhoz eljuttatott tájékoztatása szerint az Airbus A320-as a technikai átvizsgálást követően pénteken 16:30-kor indul tovább Budapestre.

A Wizz Air az esettel kapcsolatban az alábbi állásfoglalást juttatta el lapunk részére:

A Wizz Air W6 2452 számú Lárnaka-Budapest járatát július 9-én a thesszaloniki repülőtérre irányították át technikai átvizsgálásra, ahol helyi idő szerint 00:05 a megszokott módon landolt, miután technikai hiba miatt szükségessé vált az Airbus A320 típusú repülőgép nem tervezett karbantartása. Az utasok számára ellátást és szállást biztosítottak, a járat budapesti idő szerint ma 16:30-kor folytatja útját. A Wizz Air elnézést kért az okozott kellemetlenségért, de a legénység, utasaink és a repülőgép biztonsága elsődleges fontosságú számunkra.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!