Tengerbe zuhant több mint 100 emberrel a fedélzetén egy mianmari Y-8-as típusú szállítógép (a szovjet/ukrán gyártású Antonov An-12-es kínai változata) szerdán. Az első hírek szerint a repülőgépet eltűntnek nyilvánították, később azonban hivatalosan azt közölték, hogy a repülőgép roncsait megtalálták az Andaman tengeren.

Az An-12-es licenszei alapján Kínában gyártott Shaanxi Y-8 típusú négyhajtóműves légcsavaros repülőgép Myeik városból indult Yangon irányába egyes hírek szerint 106 utassal és 14 fős személyzettel. Az utasok között katonák és családtagjaik voltak. Más információk szerint a repülőgép fedélzetén a személyzetet is beleértve 116 ember utazott.

A repülőgép eltűnését követően megkezdték a keresést, majd később azt közölték, hogy roncsokat találtak az Andaman tengeren, ahova hat mentőhajót és három repülőgépet is riasztottak – az airlive.net információi szerint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!