Egy körülbelül 10 fős gépfegyverekkel és rakétavetőkkel felfegyverzett terrorista csoport támadta meg a Karachiban található Jinnah Nemzetközi Repülőtér régi terminálját a BBC News értesülései szerint. A támadásban legalább 14 ember életét vesztette, tizenöten megsérültek, köztük a repülőtér biztonsági szolgálatának munkatársai és légitársasági alkalmazottak is.

A terminál épületét, amely csak VIP és cargo járatokat szolgál ki, evakuálták és riasztották a hadsereget. A terroristák egyes értesülések szerint hamisított azonosító kártyákkal, más hírek szerint a szögesdrótos kerítést átvágva jutottak be a repülőtér területére.

A repülőtéren a terroristák és a kommandósok közt fegyveres harc tört ki, robbanások is hallhatók voltak és több repülőgép kigyulladt. A hadsereg részéről később azt nyilatkozták, hogy repülőgép nem sérült meg, az üzemanyag tárolóban tört ki tűz, amit később sikerült eloltani.

Egyes értesülések szerint repülőgépek is megsérültek

Egyes, nem hivatalos értesülések szerint a támadás során hét repülőgép teljesen leégett, köztük a Cargolux egy 747-es cargo gépe, valamint a Pakistan Airlines AP-BDZ lajstromjelű Airbus A310-es repülőgépe is. A támadásban további repülőgépek is megsérültek, köztük a Thai Airways Airbus A330-as és az Emirates Boeing 777-es repülőgépei, utóbbit a támadók megpróbáltak eltéríteni. Ezeket az értesüléseket később a hivatalos források cáfolták.

Több Pakisztánba tartó járat visszafordult vagy más ország repülőterén szállt le.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A pakisztáni hadsereg egyik szóvivőjére hivatkozva a BBC azt írja, hogy több, mint öt órás tűzharcot követően sikerült a repteret újra biztosítaniuk, melynek során mind a tíz fegyveres terroristát megölték.


Utolsó frissítés: 2014. június 9. 08:00

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!