Tőkeemeléssel és alacsony kamatozású állami kölcsönnel támogatja a koronavírus-járvány miatt pénzügyi problémákkal küzdő vietnami nemzeti légitársaságot az ország kormánya.
Jóváhagyta a vietnami kormány tervét az ország parlamentje, a kabinet a Vietnam Airlines megsegítése érdekében tőkét pumpál a légitársaságba, egy állami tőkebefektető részvényvásárlása formájában.
Az ország központi bankja emellett alacsony kamatozású kölcsönökkel segíti a cég pénzügyi helyzetének stabilizálását.
A hivatalos közlés nem tartalmazta az állami segítség értékét, azonban a helyi közmédia korábbi értesüléseire hivatkozva a Reuters azt írta, hogy a légitársaságnak 518 millió USA-dollárra van szüksége a túléléshez. Az összeg egyharmada érkezhet banki kölcsön, kétharmada pedig részvényvásárlás formájában.
A Vietnam Airlines 85 százalékát birtokolta eddig az állam, a légitársaság az idei első kilenc hónapra 453 millió dolláros nettó veszteséget jelentett, amelynek fő okaként a világjárványt jelölték meg.