Tizenegy százalékkal növelte utasforgalmát Európa legnagyobb diszkontja, adózott eredménye viszont csak 4 százalékkal nőtt köszönhetően az alacsonyabb jegyáraknak.
A Ryanair honlapján közzétett jelentés szerint az utasforgalomra nem lehet panasz, hiszen az elmúlt év azonos időszakához képest 11 százalékkal 31,2 millióra nőtt a forgalom. Az árbevétel viszont mindössze 2 százalékot javult 1,65 milliárdról 1,68 milliárdra, az adózott eredmény pedig 4 százalékkal 256 millió euróra javult.
Ennek hátterében Michael O’Leary kommentárja szerint az áll, hogy a folyamatos terrortámadások, a szintén már-már egybefüggő francia légiforgalmi irányító sztrájkok miatt közel ezer járatot kellett törölni, az átlagos jegyár pedig 10 százalékkal 39,96 euróra csökkent.
Segítette viszont a diszkont légitársaságot, hogy egy utaskilométer előállításának költsége a keronzinköltséget is beszámolva 9 százalékkal csökkent. A további költségcsökkentést viszont az ír diszkont sem kerülheti el. A Flightglobal cikke szerint O’Leary azt mondta, a negyedéves adatok publikálása után, hogy ebben a 737 MAX-ok fontos szerepet játszanak majd.
Az első MAX 200-at 2019-ben veszi át a légitársaság, és számítások szerint 16 százalékkal javítja majd a keronzinfelhasználást amellett, hogy 4 százalékkal, nyolccal több utast tud szállítani úgy, hogy a költségek emiatt nem emelkednek.
Előrejelzésében a Ryanair azzal számol, hogy év végéig 117 millió utast szállítanak, ami 10 százalékkal lenne magasabb a tavalyi adatnál. A foglalások száma 1 százalékkal jobb, mint tavaly, ugyanakkor a jegyárak további 6 százalékos mérséklődésével kalkulálnak Dublinban.