A tervek szerint tőkeemelést hajt végre a katari kormány a Qatar Airwaysben, hogy kiegyensúlyozzák a várhatóan negatív pénzügyi eredményeket.

A Gulf Times értesülése szerint a terveket a Katari Befektetési Holdig vezérigazgatója beszélt ezekről a tervekről. A bevásárlás közvetlen kiváltója az, hogy a katari állam valahogyan próbálja ellensúlyozni a várhatóan negatívba csapó pénzügyi eredményeket.

Bár a világ egyik legjobb szolgáltatást nyújtó légitársasága a március 31-én végződött idei pénzügyi évben még szép, 700 millió dolláros adózott eredményről számolt be, a jövő márciusi évzáráskor a szakértők szerint szinte biztos, hogy veszteséget lesznek kénytelenek elkönyvelni a diplomáciai guzmi miatt, amelybe önhibájukon kívül kerültek.

A Katarral szomszédos országok egy része (Egyiptom, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, és Bahrein) ugyanis arra hivatkozva, hogy Katar terrorista szervezeteket támogat kitiltották a légitársaság gépeit az országból, így nem hogy járatokat nem közlekedtethetnek, de mág átrepülni sem repülhetnek át.

Fotó: AIRportal.hu

A lépés miatt a Qatar Airways a gépek 20 százalékát kénytelen volt rövid időre a földre parancsolni, majd úgy döntöttek, hogy a későbbre tartogatott bővítési terveket előbbre hozzák, így használt tudják venni a regionális járatokról kivont gépeknek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A katari befektetési cég bevásárlása valószínűleg az amerikai légitársaságok nemtetszését fogja kiváltani, az American Airlines, a United és a Delta már eddig is minden lehetőséget megragadott arra, hogy tiltott állami támogatások befogadásával gyanúsítsa ellenfelét.

A ch-aviation megjegyezte, hogy a Qatar Airways eközben saját maga is széles portfoliót tart fent, bevásárolták már magukat az International Airlines Groupba, a Cathay Pacificbe, a LATAM-ba és a Meridianába is.