A világ legnagyobb A380-as üzemeltetője, az Emirates vezérigazgatójának, Tim Clark-nak a tavalyi évben tett kijelentése óta van napirenden az A380-as új, gazdaságosabb hajtóművekkel úgynevezett „neo” változatának témája az összes olyan eseményen és sajtótájékoztatón, ahol az európai gyártó prominenseitől lehet kérdezni.

Érkezik az Airbus A380-asa Párizsba, előtérben a Qatar óriásgépe. (Fotó: Airbus) | © AIRportal.hu

Érkezik az Airbus A380-asa Párizsba, előtérben a Qatar óriásgépe. (Fotó: Airbus)

Az Airbus értékesítésért felelős vezetője, John Leahy ma, a párizsi légi szalonon tartott tájékoztatóját követően is megkapta az Airbus számára úgy tűnik kényes kérdéseket, melyre a gyártó – immáron egy éve – nem tud konkrét válaszokat adni.

John Leahy újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy féltucat megrendelővel folytatnak egyeztetéseket az új típusváltozatról, azonban a kérdés egyelőre nem az, hogy lesz-e hanem, hogy mikor lesz új hajtóművekkel rendelhető óriás-Airbus. Ugyanakkor az igazgató meglebegtette, hogy a gyártó egy hosszított törzsű variánsban gondolkodik, mert ennek fejlesztési költségei jóval alacsonyabbak a neo változatnál.

Egy hosszabb törzsű változatban több ülés férne el, amely a légitársaságok számára még jelenleg alkalmazott hajtómű-technológia mellett is alacsonyabb üzemeltetési költségeket, pontosabban alacsonyabb egy ülésre és egy mérföldre vetített költséget eredményezne.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

John Leahy (Kép az Airbus élő közvetítéséből) | © AIRportal.hu

John Leahy (Kép az Airbus élő közvetítéséből)


A hosszított törzsű változat fejlesztése azért lenne egyszerűbb, olcsóbb és gyorsabb az Airbus számára, mert az A380-800-as szerkezete és szárnyai annak idején úgy lettek megtervezve, hogy a jelenleg alkalmazott alapokon az Airbus képes legyen az idő közben elvetett, hosszabb törzsű és még nagyobb utas-befogadóképességű A380-900-as változat megépítésére.

A nyilatkozatokban azonban kerülik, hogy a hosszabb törzsű változat tulajdonképpen az A380-900-as terveinek a leporolása lenne. Míg a ködös nyilatkozatok szerint a neo változat csak mintegy 10 év múlva, 2025-re készülhetne el leghamarabb, a hosszabb törzsű „ceo” változat már akár korábban is megvalósulhat ennél.

Az Airbus hivatalos álláspontja szerint azonban csak akkor döntenek az A380neo sorsáról, ha komoly kereslet mutatkozik egynél több vevő részéről, azaz ha az Emirates mellett más légitársaság is kifejezné abbéli szándékát, hogy nagyobb megrendelést adjon le az új változatra.

Az Airbus legfőbb célja ugyanakkor, hogy a jelenlegi változatra újabb vevőket találjanak, amely igen csak nehézkes. Az idei párizsi légiszalonon sem várható A380-as eladásáról szóló bejelentés, bár Leahy szerint még az idén azonban lesz új vevő. John Leahy hangsúlyozta, hogy az óriásgépek iránti kereslet az utasok számának növekedésével az elkövetkezendő 20 évben növekedni fog, amely különösen a nagy központi repülőtereken indokolja majd az óriásgépek bevetését.

Az Airbus helyzetét tovább nehezíti, hogy a japán Skymark Airlines bedőlése miatt két félkész A380-as maradt az Airbus nyakán, a Malaysian 6 darab meglévő A380-asát akarja értékesíteni a cég újrastrukturálása következtében, valamint, hogy az orosz Transaero lehet, hogy kénytelen lesz késleltetni A380-asinak átvételét a politikai okok miatt az orosz légipiacon uralkodó pangás miatt.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!