Bár a héten új útvonalak is nyíltak Kubába, a légitársaságok továbbra sem elégedettek túlzottan, az American például negyedével vágta vissza a szigetországba irányuló jövő évi kapacitásait.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Legutóbb hétfőn indultak be új járatok a több évtizednyi embargó, majd az augusztus 31-i első járat indulása után, de az üzlet annyira azért nem megy jól, mint amennyire korábban gondolták. Hétfőn az American Airlines és a jetBlue indított új járatokat, előbbi Miamiból, utóbbi pedig New Yorkból indította el szolgáltatását, a gépek Havannába repülnek.

Az American Airlines viszont emellett jelentősen, 25 százalékkal mérsékelte a szigetországi kapacitásait a 2017-es menetrendben részben járatszám-csökkentéssel, részben pedig kisebb gépek forgalomba állításával. Ennek egyetlen oka a Foxnews szerint, hogy jóval kisebb az érdeklődés, és mindegyik légitársaság több széket dobott a piacra a kelleténél, jelentős mértékű túlkapacitást létrehozva ezzel.

Olga Ramudo, az Express Travel utazási iroda tulajdonosa a Bloomberg gazdasági hírügynökségnek arról beszélt, hogy Kuba sincs még teljesen felkészülve a nagy amerikai turistahadjáratra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Sem a szállodák, sem semmilyen, a látogatókat kiszolgáló létesítmény nem képes jelentős mértékű forgalom kiszolgálására.

Korábban szintén az American Alinres járatairól hírlett, hogy a járatok kihasználtsága 50 százalék alatt van. A Miami Herald szerint mindez azért is van, mert az amerikai állampolgároknak a turizmus hivatalosan továbbra is tiltott Kubába, azok repülhetnek az országba, akik beleillenek egy 12 pontos felsorolásba. Ennek alapján egyebek közt a családi, hivatalos (állami) üzleti utazások, újságírói tevékenység végzéséhez köthető utak engedélyezettek, emellett kutatások, oktatói tevékenységek, workshopok, versenyek és kiállítások résztvevői repülhetnek Kubába.

Az Egyesült Államok és Kuba között ötven év után idén augusztus 31-én indult útjára az első kereskedelmi járat, amelyet a jetBlue diszkont légitársaság üzemeltetett Fort Lauderdale és Santa Clara között.