A Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, valamint a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság szerdai ülésén Draskovics Tibor volt pénzügyminisztert, Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egykori vezérigazgatóját, és Morvai Attilát, az MNV Zrt. korábbi jogi vezérigazgató helyettesét hallgatta meg.

Draskovics Tibor, aki 2004. február és 2005. április között volt pénzügyminiszter elmondta, hivatali ideje alatt a Malév privatizációja ügyében érdemi döntés nem született, tranzakciót nem bonyolítottak le. Kiemelt figyelmet fordítottak ugyanakkor a cég gazdálkodására, amelynek üzleti tervében 2004-ben nullszaldó szerepelt, ezzel szemben 800 millió forintos veszteséget könyvelt el a társaság, ez az akkori vezérigazgatónak a posztjába került. Szerinte jelentős tőkét emelni a légitársaságban csak akkor lett volna érdemes, ha a cégben lényegi átalakítást is végrehajtottak volna.

A Malévvel kapcsolatos elképzelésük volt, hogy legyen nyereségesen működő légitársaság, a szükséges fejlesztések befektető bevonásával valósuljanak meg. A befektető ne csak tőkét, hanem új üzleti lehetőséget is hozzon – tette hozzá. A Budapest Airporttal kapcsolatban Draskovics Tibor kiemelte, hogy pénzügyminisztersége idejére már eldöntött kérdés volt a cég értékesítése, a privatizáció előkészítése tartozott hozzájuk. Kérdésre válaszolva Draskovics Tibor közölte: a Budapest Airport privatizációjának előkészítésekor fontos elv volt, hogy az ingatlanok feltétlenül állami tulajdonban maradjanak, a befektető üzemeltetési jogot kapjon.

Tátrai Miklós, aki 2007 végétől 2009 közepéig volt az MNV Zrt. vezérigazgatója, illetve 2010 közepéig a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak tagja elmondta: a privatizációs szerződésekben vállalt kötelezettségek betartását ellenőrizték. A Malévvel kapcsolatban vállalt kötelezettségek jórészét betartotta a vevő, a gondok 2008 második felében jelentkeztek a hitelekkel kapcsolatban.

Az MNV Zrt. volt vezérigazgatója elmondta: a Budapest Airport 2011 végéig 260 millió euró beruházást vállalt, a 2006. és a 2007. évi teljesítést ellenőrizték, és független szakértői jelzés alapján 2007-ben 46 millió eurós elmaradást állapítottak meg a cég által jelentett 36 millió euróval szemben. Vita volt a bázis évvel kapcsolatban is, az állam a 2006-2007-es időszakot, míg a Budapest Airport a 2007-2008-at tekintette kiindulásnak. Végül közös értelmező nyilatkozattal rendezték az ügyet, átütemezve a beruházásokat. A szankcionálással azért nem éltek, mert úgy látták, hogy a másik fél teljesíteni fogja a kötelezettségét – fejtette ki. Kérdésre válaszolva Tátrai Miklós elmondta: információja szerint az MNV Zrt. jelenlegi vezetése a beruházás végrehajtási határidejét 2011-ben kitolta és megegyezett a Budapest Airporttal.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Morvai Attila, aki 2009 és 2010. között volt az MNV Zrt. jogi vezérigazgató helyettese kiemelte: a 2007. évi időszakra vonatkozóan két feljelentést tettek Malév ügyben, az egyiket 2009-ben, amikor kiderült, hogy két gépen jelzálog van, illetve a 2010-ben viszont garancia ügyben kötelességszegés gyanúja miatt.

Forrás: MTI

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!