A tajvani hatóságok nyilvánosságra hozták a szerdán folyóba zuhant Transasia Airways ATR 72-600 típusú repülőgép lezuhanásának lehetséges okait. A balesetvizsgálók a repülési adatrögzítő és a pilótafülkében zajló kommunikációt rögzítő „feketedobozok” adatai alapján arra következtetnek, hogy a pilóták az egyik hajtómű meghibásodását követően a másik, működő hajtóművet kapcsolták le.
Az adatrögzítők nyilvánosságra hozott adatai alapján a balesetvizsgálók arra következtetnek, hogy az ATR 72-600-as repülőgép jobb oldali hajtóműve röviddel a felszállást követően meghibásodott, erre egy hibajelzés figyelmeztette a személyzetet. A repülőgép ekkor 1200 láb magasságban volt.
A feketedobozok adatai alapján a balesetvizsgálók arra következtetnek, hogy kevesebb, mint egy perccel hibajelzést követően a járat személyzete azonban a bal oldali hajtómű üzemanyag ellátását szakította meg és állította le a hajtóművet. A közlés szerint az adatok nem utalnak arra, hogy a személyzet a bal oldali hajtómű hibájára utaló hibajelzést kapott volna.
Ezt követően a repülőgép elkezdett lassulni, majd a személyzet a vészhelyzetet (MAYDAY) jelentett be és közölte a légiforgalmi irányítással a hajtómű hibáját „engine falmeout”, azonban a közlésben nem hangzott el, hogy melyik hajtómű hibásodott meg.
A bal oldali hajtómű leállítását követően 42 másodperccel a hajtóművet a pilóták megpróbálták újraindítani. Ugyanebben az időben hallható először a repülőgép átesésére való figyelmeztetés is. 16 másodperccel a hajtómű újraindítását követően az adatrögzítők megálltak, amely a repülőgép lezuhanására utal.
A meghibásodott jobb oldali hajtómű üzemanyag ellátását a személyzet nem állította le az adatok szerint.
A tajvani hatóságok a francia és kanadai balesetvizsgálók bevonásával tovább folytatják a katasztrófa vizsgálatát. A vizsgálatokba bevonták a hajtómű gyártó Pratt & Whitney és a repülőgép gyártó ATR szakembereit is.
A Transasia Airways GE-235-os számú járatát teljesítő B-22816 lajstromjelű ATR 72-600-as repülőgép 2015. február 4-én, szerdán röviddel a felszállást követően csapódott egy folyóba a Taipei Songshan Airport (TSA/RCSS) repülőtértől körülbelül 5 kilométerre. A B-22816 lajstromjelű ATR 72-600-as repülőgép még egy éves sem volt, a 1141 gyártási számú gépet 2014. április 15-én adta át a toulouse-i székhelyű repülőgépgyártó a Transasia Airways-nek.
A balesetben a fedélzeten tartózkodó 58 ember közül 15 embert élve mentettek ki a roncsokból, 35-en meghaltak és további 8 áldozatot még nem találtak meg. A repülőgép bal szárnya a folyóba zuhanást megelőzően egy a folyóval párhuzamos úton közlekedő taxinak ütközött, az autóban ketten sérültek meg.