Leszállásakor túlfutott, járműveknek ütközött, és több darabra tört a bolíviai légierő egyik, épp bankjegyeket szállító Lockheed C-130H Hercules repülőgépe az El Alto Nemzetközi Repülőtéren, a katasztrófában legalább 15-en meghaltak és 30-an megsérültek, a szétszóródott rakományt fosztogató embereket könnygázzal oszlatták a hatóságok.

A négyhajtóműves turbólégcsavaros repülőgép helyi idő szerint 18:15 körül érkezett a magas fekvésű repülőtérre, amikor a 28-as jelű futópályára végrehajtott leszállás során túlfutott, átszakítva a repülőtér kerítését és egy forgalmas utat keresztezve járműveknek ütközött, több darabra tört, a rakomány egy része pedig szétszóródott.

A bolíviai védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a katonai szállítógép a Bolíviai Központi Banknak szánt bankjegyeket szállított.

A fedélzeten nyolcfős személyzet tartózkodott, pilóták és rakománykezelők, egyes információk szerint közülük hatan veszítették életüket. Az egészségügyi minisztérium legalább 15 halottról és több mint 30 sérültről számolt be, a repülőteret a baleset után ideiglenesen lezárták.

A közösségi médiában terjedő felvételeken a roncsok mellett megrongálódott járművek és nagyszámú mentőegység látható.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A hatóságok szerint a rendőrség könnygázt vetett be, miután többen megpróbálták összegyűjteni a helyszínen szétszóródott bankjegyeket.

A kormány közölte, hogy a szállított bankjegyek értéktelenek, mivel még nem rendelkeztek sorozatszámmal.

Szemtanúk kedvezőtlen időjárási körülményekről – erős jégesőről és villámlásról – számoltak be, ugyanakkor a hatóságok egyelőre nem erősítették meg, hogy az időjárás szerepet játszott volna a balesetben. A katasztrófa okainak feltárására vizsgálat indult.