Nagyszabású projekten dolgozik a Lufthansa Technik a Deutsche Lufthansa Berlin Stiftung (DLBS) megbízásából, amelynek keretében az utolsó Lockheed L-1649A Super Star feltámasztását és repülőképes állapotba való hozatalát tűzték ki célul. A nagy múltú géptípus új életet nyert képviselője a Lufthansa üzemeltetése megkezdésének 60 éves évfordulójára a vállalat „repülő nagykövete” lesz. Az AIRportal.hu többrészes sorozatban mutatja be e példaértékű küldetés történéseit. Cikksorozatunk második része a projekt kezdetét és folyamatát mutatja be hosszabban.
2008 novemberében járunk, amikor is az újonnan elkészült hangár már várja az N7316C lajstromú Super Star-t, amelyről a szakemberek már a csarnokba mozgatás előtt eltávolítottak számos külső és belső elemet, így például a fékszárnyakat, hajtóműveket és a belső berendezést is. A repülőgép több részegysége nem Auburn-Lewistonban kerül felújításra, mind a hajtóműveket, mind pedig a függőleges vezérsíkot az USA más államaiban található specialisták vették kezelésbe.
A teherszállítóból utasszállító kivitelre való átalakítás 2009. júliusában kezdődött meg. Ennek a fázisnak kezdete azonban nem volt könnyű, hiszen azt megelőzően hosszú hónapokba tellett, mire a megfelelő kabinajtókat megtalálták a Lufthansa Technik munkatársai.
(Fotó: Lufthansa Technik AG)
Először egy francia családdal – akinek tulajdonában állt egy L-1694A Starliner – folytak a tárgyalások és a végső megállapodás is közel volt, azonban a család mégis visszalépett a projekt támogatásától. Végül a South African Museum segítségével sikerült hozzájutni a megfelelő kabinajtókhoz, amely a D-ALOL lajstromú repülőgép része volt és amely először Hamburgba került Dél-Afrikából.
A Curtiss-Wright 988 TC18 EA-2 hajtóművek felújítására külső segítségre volt szükség, amelyben ezen erőforrások specialistája, az Anderson Aeromotive mutatkozott a legmegfelelőbb partnernek, amely mind FAA, mind pedig EASA hitelesítéssel rendelkezik. Így az N7316C és a D-ALAN lajstromú gépekről származó, összesen nyolc darab hajóművet a vállalat idaho-i műhelyébe juttatták el, ahol kezdetét vette az újraélesztésük.
2009 végétől javarészt mérnöki feladatok, anyagbeszerzések és a hitelesítési folyamatok kaptak nagyobb hangsúlyt a projektben. Ez a következő év tavaszáig tartott, azonban még az ezt megelőző őszi hónapok is hoztak mérföldkőnek számító pillanatokat, ez esetben a hajózószemélyzet képzését illetően.
A négy jövőbeni pilótából és három fedélzeti mérnökből álló csapat 2008. elején kezdte meg az elméleti képzést, és a következő 18 hónap során szimulátoros gyakorlatokkal karöltve készültek fel az első „éles” légi tréningre.
2009 szeptemberében elérkezett a pillanat, hogy oktatópilóták társaságában levegőbe emelkedjenek, azonban működőképes Starliner hiányában a Swiss Super Constellation Flyers Association (SCFA) L-1049 Super Constellation repülőgépét használták a gyakorlati képzéshez.
Habár a tréninghez használt példány nem egy L-1649-es volt, azonban a két típus meglehetősen hasonló kialakítású, mi több, a 1649-es a Super Constellation továbbfejlesztése. Legfőképp a törzshosszt, a szárnyfesztávolságot és az üres tömeget illetően terebélyesedett. Mindemellett a Curtiss-Wright R-3350 erőforrások 150 LE-vel erősebb verzióját kapta meg a Starliner.
44 repült órát és 114 leszállást követően sikerrel teljesítették a típusképzést, sőt mi több, 2010. elejéig három pilóta és két fedélzeti mérnök is megkapta a német Polgári Légi Közlekedési Szövetségi Hivatal (LBA) oktató és vizsgáztató jogosítását.
A hajózószemélyzet így már jóval a gép repülőképes állapotba kerülése előtt készen állt a Super Star felébredésére. A képzés korai teljesítése azonban nem vált a projekt hátrányára. A kiképzésben részt vevő HB-RSC lajstromú Super Constellation nem sokkal a tréning befejezte után több hónapos kényszerpihenőre és karbantartásra kényszerült, a szárny főtartóján megjelent rozsdásodás miatt, ami megakaszthatta volna a programot.
Erről mind szólnak majd a cikksorozat következő részei!
Forrás: Lufthansa Technik, Conniesurvivors.com
