A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) a Budapest Airporttal való szoros együttműködésének eredményeként az Egyesült Királyság egyik fapados légitársasága, a Jet2.com 2011. április 21-től heti három járatot közlekedtet Edinburgh és Budapest között.

Ezzel a légitársaság Manchester mellett Edinburgh-ból is indít járatokat Budapestre. Az új járattal az utazók heti három alkalommal (kedd, csütörtök, vasárnap) érhetik el Skóciából a magyar fővárost.

A Magyar Turizmus Zrt. csütörtöki közleménye szerint az MT Zrt. új vezetése kiemelt feladatának tekinti, hogy a járatindításokat ösztönző Légi Marketing Alap (LMA) keretében szorosabbra fűzze a kapcsolatot a turisztikai ágazat szereplőivel a légi forgalom fejlesztése, valamint Magyarország turisztikai kínálatának népszerűsítése érdekében.

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a közleményben hangsúlyozta: a légi forgalom fejlesztése, valamint Magyarország turisztikai kínálatának népszerűsítése érdekében az MT Zrt. újraszervezi a járatindításokat ösztönző Légi Marketing Alapot (LMA), ennek keretében a Zrt. a hazai szolgáltatókkal való szorosabb együttműködésre helyezi a hangsúlyt”.

Az MT Zrt. azzal számol, hogy az új járat egy év alatt több mint 30 ezer vendégéjszakát generálhat a magyar fővárosnak. Az új járat és Magyarország mint turisztikai célpont népszerűsítése érdekében az MT Zrt. a Jet2.com légitársasággal közösen, a szolgáltatók bevonásával 2011. január 1-jétől féléves intenzív kampányt folytat a kibővített LMA keretében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Nagy-Britannia Magyarország harmadik, Budapest második legfontosabb küldőpiaca. 2010 első félévében több mint 90 ezer brit vendég 218 ezer vendégéjszakát töltött el Magyarország kereskedelmi szálláshelyein.

Forrás: MFOR.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!