Várhatóan a jövő tavasszal kezdi meg működését az Air Albania, a balkáni ország új nemzeti légitársasága, amelynek arculatát most hozták nyilvánosságra. A Turkish Airlines segítségével létrehozott cég a régió fővárosaiba és egyelőre meg nem nevezett nyugat-európai célállomásokra közlekedik majd.

Edi Rama albán miniszterelnök a Facebook-profilján közzétett egy grafikát, amelyen feltehetően egy Boeing 737-400-as látható a létrehozandó új nemzeti légitársaság, az Air Albania színeiben – írja a ch-aviation.com portál. A politikus kommentjei szerint „a munka felén vannak túl”, a cég remélhetőleg a jövő év tavaszán kezdi meg működését.

SE SHPEJTI🇦🇱

Közzétette: Edi Rama – 2017. november 21.

A látványterv szerint a légitársaság logója az albán zászlón is látható címerállat, a kétfejű sas tollazatát idézi meg, a repülőgép festése alapján az arculat tetszetős, vörös-fehér-fekete szín-összeállítású.

Az Air Albania első körben Tiranából Pristinába, Szkopjéba, Zágrábba, Podgoricába és Szarajevóba közlekedik majd, valamint néhány meg nem nevezett nyugat-európai célállomásra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Azt sem tudni még, hogy pontosan mennyi és milyen forrásból származó géppel működik majd a cég. Néhány hónappal ezelőtt derült ki, hogy a balkáni ország a Turkish Airlines segítségével állít fel új zászlóvivő légitársaságot. Azt nem tudni, hogy a török cég pénzzel is beszáll-e, vagy csak a szolgáltatások és a működés kialakításában vesz részt.

Albániában már működött egy nemzeti légitársaság, az egykor a kommunista vezéreket szállító cégből létrehozott Albanian Airlines, amely 1995-ben lépett ki a piacra, ám többszöri tulajdonosváltás után 2011-ben csődbe ment. Hasonlóképp egy másik, Belle Air nevű céghez, amely két évvel később állt le.

Jelenleg az Albawings az egyedüli albán légitársaság, a magántulajdonú vállalat néhány olasz városba repül csupán, egyetlen öreg 737-essel. A tiranai repülőtéren a legerősebb jelenléttel olasz légitársaságok bírnak.