A British Airwayst és az Iberiát is magában foglaló International Airlines Group nevű cégóriás (IAG) összesen 32 darab Airbus A350-900 típusú, valamint 12 darab Boeing 787-9-es változatú új generációs szélestörzsű repülőgépet vásárolhat, amennyiben él opcionális vásárlási jogával.
Bemutatta új long-haul kabinját az Iberia
A szélestörzsűek csak abban az esetben fognak csatlakozni a spanyol nemzeti légitársasághoz, ha annak a 2013 áprilisában bejelentett struktúra átszervezési programja sikeres lesz. A céghez érkező Airbus A350-es, és/vagy Boeing 787-es repülőgépek a elsősorban az egyre korosodó A340-es repülőgépeket váltanák le.
Luis Gallego, az Iberia vezérigazgatója kihangsúlyozta, hogy ezt a bővítést és frissítést csakis a vállalat működésének sikeres átszervezése mellett lehet véghez vinni. „ Megváltoztatjuk az Iberiát. Tudjuk, hogy meg kell tenni a szükséges lépéseket, ha a cégnek biztos jövőt akarunk teremteni.” – tette hozzá.
Az IAG több sikertelen kísérlet után továbbra is próbálja megszerezni a spanyol fapados Vueling feletti 100%-os kontrolt, de eddig csak összesen 97,52%-át sikerült megszerezni a társaság részvényeinek. Ebből 45,85%-ot közvetlenül az Iberia birtokol.
Az IAG 9,25 Eurós darabáron szerette volna felvásárolni a még piacon forgó részvényeket, azonban ezeknek csak 73.9%-át sikerült megszerezni, így egyelőre nem sikerült a Vueling 100%-os megszerzése az IAG-nek.
A légitársaság további 4 darab Airbus A320-assal, valamint 8 darab Airbus A330-300-as repülőgéppel erősíti flottáját. A gépeket 2015 és 2017 között tervezi átvenni az európai repülőgépgyártól.
2013-ban eddig összesen 5 darab keskenytörzsű A320-ast és 4 darab A330-ast vett át a cég. Előbbiből további 2, míg a nagyobb A330-asból további 1 darab csatlakozik a flottához még ebben az évben.
A még szolgálatot teljesítő Airbus A340-600-asok kabinjai pedig teljes felújításon esnek át. Idén 7 példány újul meg, míg 2014-ben a maradék 10 darab gépen is modernizálják a belső teret.