A jövő nyártól tovább bővíti Hamburgból, a hanza városból elérhető célállomásainak számát a Germanwings. Ennek keretében számos új útvonalat is megnyit azokon kívül, amelyek a Lufthansa-tól kerülnek át.

A Germanwings kínálatában vadonatúj útvonalként szerepel a Hamburg-Róma összeköttetés, amelyen a nyári menetrend életbe lépésétől, azaz 2014. március 30-tól hetente három alkalommal közlekedik majd a Germanwings repülőgépe.

A Germanwings hamburgi menetrendjében további vonzó úticélok is szerepelnek: a légitársaság nyáron heti három alkalommal repíti utasait Thessalonikibe. Rijeka heti két, Prága pedig heti öt alkalommal lesz elérhető Hamburgból a Germanwings járataival.

2014 nyarán Toulouse is bekerül a Germanwings útvonalhálózatába: az Airbus-metropoliszba hetente négy alkalommal közlekedik a Germanwings repülőgépe. Az ausztriai célállomások közül pedig Klagenfurt szerepel új desztinációként a Germanwings kínálatában, ahová Hamburgból heti két alkalommal szállítja majd utasait a légitársaság.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!