Arra készül a Boeing, hogy Új-Zélandra repíti egyik 787-9 prototípusát, hogy az bemutatkozót tegyen az indító légitársaság, az Air New Zealand bázisán. A hosszított törzsű Dreamliner útja még sok mindentől függ, időjárási körülmények és a berepülés eredményei is beleszólhatnak, de a gyáriak januárra tervezik a típus ilyetén, egyébként leendő első nemzetközi színrelépését.

A 2013-as év utolsó napján jelentette be a Boeing, hogy bemutató útra készül legújabb Dreamliner típusával, a hosszított törzsű 787-9-es kivitellel. A célállomás pedig nem más, mint a szériát forgalomba vezető légitársaság, az Air New Zealand központja, Auckland.

Az amerikai repülőgépgyár tavaly szeptember 17-én a legelső Boeing 787-9 prototípus szűzrepülésének teljesítésével kezdte meg a berepülési programot, amely három géppel, két Rolls-Royce és egy General Electric hajtóművel szerelt változattal azóta is tart.

Mark Jenks, a Boeing Commercial Airplanes 787-es programjáért felelős alelnöke elmondta, hogy a gépek szeptember óta már több mint 150 órát töltöttek a levegőben és a berepülő flotta kitűnően teljesít, amely szerint tartható lesz az első 787-9-es 2014 közepére ígért átadása.

A Boeing a ZB002-es gyári számú, második 787-9-essel készül elrepülni Új-Zélandra. A három prototípus közül ez az egyetlen, amelynek fedélzetét nemcsak mérőműszerekkel és számítógépekkel, hanem már kiépített utaskabin-résszel is felszerelik. A ZB002-es egyébként a környezeti állapot szabályozó rendszerek (ECS) alapos próbáival vesz részt és járul hozzá a berepülés sikeréhez.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Boeing 787-9, a közepes Dreamliner
A Boeing háromféle változatban kínálja a kompozit anyagokból készülő, legújabb generációs szélestörzsű típuscsaládját, a Dreamlinert. A 787-8-as már több légitársaságnál is szolgálatban van. Első üzemeltetője az All Nippon Airways (ANA), amely 2011-ben vehette flottájába a típust. A 6 méterrel hosszabb törzsű 787-9-es a Dreamliner család közepes méretű változata, tekintve hogy a legnagyobb, a 787-10-es lesz, amelyet az idei párizsi légi szalonon harangozott be a Boeing.

A 787-9-es mintegy 40 utassal képes többet szállítani, mint kistestvére és hatótáv teljesítménye is nagyobb, 300 tengeri mérfölddel (555km), miközben kategóriatársaihoz képest 20%-kal kedvezőbb az üzemanyag fogyasztása és vele a károsanyag kibocsátása. Ami a maximális relevanciákat illeti, katalógus szerint 250-290 az utaslétszám és 15750km a hatótáv.

A Boeingnek eddig 26 ügyfelet sikerült meggyőznie a 9-es Dreamliner előnyeiről, akik máig összesen 402 darabra adtak le megrendelést, amely közlésük szerint körülbelül a 39%-át teszi ki a teljes 787-es rendelésállománynak.

Az első 787-9-es forgalomba bocsátása az idei évben várható, míg a még nagyobb 787-10-es 2018-ban kerülhet majd üzemeltetőjéhez.

A tesztrepülőgép bemutatkozója azért is különleges, mert ez a prototípus a gyári és hatósági feladatainak elvégzését, valamint a szükséges fedélzeti átalakításokat követően az Air New Zealand flottájába kerül. A szigetország légitársasága tehát valóban a saját gépét láthatja majd Aucklandben, igaz egyelőre még a hivatalos Dreamliner festésmintában díszelegve.

A Boeing előrebocsátotta, hogy a bemutató során, amelynek pontos dátuma egyelőre nem ismert a média képviselői is lehetőséget kapnak a gép megtekintésére és a berepülő személyzettel való interjú készítésre, de ezúttal civilek számára nem szerveznek látogató programot.

Az aucklandi ünnepséget követően a ZB002-esre máris szorgos hétköznapok várnak, rögtön a térségben. A gép ugyanis nem száll vissza az Amerikai Egyesült Államokba, hanem az ausztráliai Alice Springsbe repülik át, hogy mintegy egy héten át forró éghajlati próbáknak vethessék alá a rendszerek működéseit.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!