Sajnos nem tréfa: kordonerdőt épít, gurulóutat zár le a Budapest Airport a 2A terminálnál, hogy ki tudja szolgálni az ír fapados légitársaság igényeit. Frissítve!

A Budapest Airport feltehetően felismerte, hogy az 1-es terminál bezárása, valamint a nyári csúcsszezon miatt a 2-es terminálon megugró forgalom mellett már tarthatatlan az a nyakatekert kényszermegoldás, ahogy a Ryanair járatait eddig kezelték.

Mint ismeretes, a Ryanair nem használ sem utashidas ki/beszállítást és az utasokat sem hajlandó buszoztatni a terminál épülettől a repülőgépig. Így nem marad más, mint a lábbusz, azonban a 2-es terminál és a körülötte lévő forgalmi előtér (Apron) nem úgy került kialakításra, hogy ott utasok sétálgassanak az épülettől a repülőgépig és fordítva.

Különösen gondot jelenthet ez a Schengeni szabályok tekintetében: a terminál lezárását és a repülőtér forgalmának órákra történő megbénulását jelentheti, ha a Schengeni övezeten kívülről érkező utasok összekeverednek a Schengenbe már belépett utasokkal.

A Budapest Airport szakemberei egy újabb remekbe szabott kényszermegoldással álltak elő – nyilván más választásuk nem nagyon volt – hogy kielégítsék akaratos ultra-low-cost ügyfelük ‘extra’ igényeit. A fapadosnak igazi szocreál megoldás dukál: több száz méter hosszan raktak le az útépítésekről vagy tüntetésekről ismerős fémkordonokat, homokzsákokkal „rögzítve”.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 46-os utashídtól a forgalmi előtéren keresztül több folyosós, kordonokkal elválasztott gyalogos útvonalat jelöltek ki egészen a 74, 75, 76, 77, 78, 79-es állóhelyekig (lásd képgalériánkat).

Úgy tűnik, hogy a 46-os számú utashidat emiatt végleg lezárják, nem fog tudni repülőgép odaállni a jövőben. További jelentős kompromisszum, hogy a forgalmi előtéren vezető S jelű gurulóút a 74-79-as állóhelyek közötti szakasza lezárásra kerül, így a 74-79-es állóhelyekről csak kitolással (push-back) tudnak majd távozni a repülőgépek.

A 73-as állóhelyről csak minimum tolóerővel tudnak kifordulni a repülőgépek, a 44, 45-ös utashidaktól előre kell húzni a repülőgépeket hajtóműindítás előtt, hogy nehogy elfújja a jetblast a kordonrendszert.

A Ryanair érkező és induló utasoknak akár 3-500 métert is kell gyalogolniuk majd a forgalmi előtér lekordonozott részén, hogy eljussanak a termináltól a repülőgépig, vagy fordítva.

Képgalériacsak erős idegzetű olvasóinknak!

Az arepules.blogspot.com szakmai blog által közzétett ábra szerint a kordonrendszer és a „kék túra” útvonala a végleges állapot szerint így fog majd kinézni:

© AIRportal.hu - kép

© AIRportal.hu - kép

Az arepules.blogspot.com szakmai blog által közzétett REFÜ utasítás szerint a Non-Schengen utasoknak nem kell sétálni, őket buszok viszik majd. A Schengeni övezeten belül utazóknak marad a kék túra a repülőtér forgalmi előterén.

© AIRportal.hu - kép

Kíváncsian várjuk, hogy beválik-e a megoldás, mindenesetre a látvány szánalmas és azt kívánjuk, bárcsak arra ébrednénk, hogy csak egy rossz álom, vagy bolondok napi tréfa volt az egész…

Képgalériacsak erős idegzetű olvasóinknak!:

* Hivatalos információk hiányában a látottak, a képgalériában látható fotók, valamint a NOTAM-ban olvasható korlátozások alapján tájékozódtunk.

Fotók: Ispán Tamás (Ispi) – AIRportal.hu
Címlapfotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!