A terveket egyelőre még csak az isztambuli tőzsdén jelentette be a légitársaságírja cikkében az ATW Online.

A 15 darab Airbus A330-300-as típusú repülőgépet 2014 és 2016 között kívánja átvenni a fuvarozó. Az első 4 darab 2014-ben, a következő évben újabb 6 darab, míg végül 2016-ban 4 darab repülőgép csatlakozna a flottához. Az üzlet értéke körülbelül 3,5 milliárd dollár, ha az aktuális listaárakat vesszük figyelembe. A társaság összesen 17 darab A330-as repülőgépet üzemeltet. Ezek közül 7 darab 200-as , a többi 10 darab pedig a megnövelt hatótávolságú 300-as verzió.

Továbbá kilátásba került, hogy további 5 darab A330-asra opcionális vásárlási jogot szerez, valamint az amerikai Boeing cégnek még több Boeing 777-300ER-re ad le megrendelést a légitársaság. A pontos számok még nem ismertek, valószínűsíthető, hogy 5-10 darab közötti rendelésről lehet itt is szó.

A repülőgépgyárak egyelőre még nem erősítették meg, hogy tárgyalásokba kezdtek volna a légitársasággal.

Hirdetés

A Turkish Airlines egyik Airbus A330-300-as típusú repülőgépe Ferihegyen. Fotó: Rimóczi Roland

Hirdetés
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!