Pontosan két hét kihagyás után, hétfőn reggel visszaállította az utasok és csomagjaik ellenőrzését a Wizz Air fapados légitársaság a budapesti repülőtéren. Az ellenőrzést ugyanaz az alvállalkozó – a BUDPORT Ground Handling Kft. – végzi, akinek tevékenységét a légitársaság 2014. december 1-jén egyik pillanatról a másikra függesztette fel. Váradi József a Nol.hu-nak múlt héten azt közölte: “Sem a Budport, sem a Malév GH, a földi kiszolgálónk munkájával nincs baj, ám a kézipoggyászok kezelésének folyamata nem volt megfelelő.”

A két hete történt felfüggesztésről szóló sajtónyilatkozatában a Wizz Air azzal indokolta a lépést, hogy „több panasz érkezett a budapesti reptéren történő poggyászellenőrzés miatt” és az „alvállalkozó több esetben nem felelt meg a légitársaság elkötelezettségének, hogy barátságos és gördülékeny utazási élményt biztosítson utasainak”.

A panaszok – információink szerint – első sorban a fedélzetre felvihető ingyenes (kis kézicsomag) és fizetős (nagy kézicsomag) kezeléséből adódtak, főleg azon esetekben, amikor a poggyászok csak a kilógó fogantyújuk vagy kerekük miatt nem fértek bele a csomagok méretének meghatározására szolgáló fémketrecbe.

A Wizz Air az utas-panaszokra reagálva a 2014. december 1-i közleményében azt írta, hogy „felkértük a teljes útvonalhálózatunk mind a 104 repülőterén földi kiszolgáló partnereinket, hogy a poggyászméretek vizsgálatakor az ésszerűség és a méltányos rugalmasság jegyében engedjék fel a kézipoggyászokat a fedélzetre akkor is, ha a fogantyú vagy a kerekek kilógnak a méret vizsgálatára alkalmas keretből.” Továbbá jelezték, hogy végrehajtják „az online, a repülőtereken és a beszállókártyákon elhelyezett információs anyagaink teljes körű felülvizsgálatát”.

Sem a BUDPORT, sem a Malév GH nem hibázott

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A BUDPORT a felfüggesztésre reagálva akkor azt közölte: „A Wizz Air kényszeríti a BUDPORTot a szabályok betartatására: A BUDPORT csak és kizárólag a Wizz Air által meghatározott eljárásrend szerint és a kézipoggyászokra vonatkozó szabályzat pontos betartása mellett végezte a tevékenységét. A légitársaság részéről egyértelmű útmutatást kaptunk arra vonatkozóan, hogy a mérethatárokat tolerancia nélkül betartsuk és az utasokkal betartassuk.”

Sőt a közleményük mellé egy fotót is csatoltak az éppen az előző héten átvett oklevélről, melyet a Wizz Air-től kaptak munkájuk elismeréseként.

A Wizz Air vezérigazgatója, Váradi József a NOL.hu kérdésére még múlt héten azt nyilatkozta, hogy “Sem a Budport, sem a Malév GH, a földi kiszolgálónk munkájával nincs baj, ám a kézipoggyászok kezelésének folyamata nem volt megfelelő.”

A szabály marad, de az utasok javára rugalmasabban kezelik a vitás eseteket

A légitársasági információs anyagok felülvizsgálata nem tudjuk, hogy megtörtént-e és arról sem kaptunk tájékoztatást, hogy a Wizz Air pontosan milyen új feltételekkel és minőség-ellenőrzés mellett állította vissza 2 hét szünet után, december 15-től a BUDPORT által végzett utas- és poggyász-ellenőrzést.

Forrás: Wizz Air Üzletszabályzat | © AIRportal.hu

Forrás: Wizz Air Üzletszabályzat

Bár a Wizz Air egy múlt heti tájékoztatása szerint a cég teljes útvonalhálózatán bevezette, hogy a kerekek és a fogantyúk nem számítanak bele a poggyász méretébe, a légitársaság weblapja szerint továbbra is a korábbi üzletszabályzat – a WIZZ AIR HUNGARY LTD. LÉGI SZEMÉLY- ÉS POGGYÁSZFUVAROZÁSI ÜZLETSZABÁLYZAT – az érvényes, melynek 14. cikk 1.3 pontja szerint a kerekek és fogantyúk is beleszámítanak a csomagok méretébe (lásd a kiemelt részt képen).

“Az ellenőrzés újraindulását követően a csomagok mérethatárai és a szabályok nem változnak, de a határeseteknél ésszerűen döntenek, s a vitás eseteket a korábbinál rugalmasabban kezelik” – nyilatkozta a NOL-nak múlt héten Váradi, “bár a Wizznek Budapesten mintegy 3 millió euró bevétele van egy évben az ilyen díjakból, céljuk mégsem a pénzbeszedés” – tette hozzá a vezér.

A légitársaság üzletszabályzata – ezek szerint – nem változik és továbbra is szigorúan megszabja a csomagok méretkorlátait, azonban gyakorlatilag maga a cég utasítja alvállalkozóját a saját szabályzata megszegésére, vagy szebben fogalmazva annak rugalmas értelmezésére.

Fentiekkel kapcsolatban, cikkünk megjelenését követően a Wizz Air szóvivője, Daniel de Carvalho az alábbi állásfoglalást küldte meg szerkesztőségünk részére:

A Wizz Air egyértelmű útmutatást adott december 1-jén a szolgáltatóinak mind a 104 általa repült reptéren, hogy a kerekeket és a fogantyúkat nem kell beleszámítani az egyébként világosan meghatározott poggyászméretbe: a kisméretű kézipoggyász: 42x32x25 cm, a nagyméretű kézipoggyász: 56x45x25 cm lehet.

Erről a változásról sajtóközleményben tájékoztattuk a nyilvánosságot, az útmutatásokról a reptéri szolgáltatóinkon keresztül is értesültek az utasok, eközben pedig folyamatban van az online anyagok széleskörű átvizsgálása, hogy a változtatást minden nyelven tisztán és világosan kommunikáljuk a wizzair.com oldalon.

Ez a korábbinál sokkal nagyobb felelősséget ró az alvállalkozók munkatársaira, akiknek nem lesz egyszerű megtalálni az egészséges egyensúlyt a munkájukban, mert vagy “jó fejek” lesznek és elengedik a bevételt, vagy ha nem elég rugalmasak akkor ismét bepanaszolják majd őket.

Előfordulhat az is, hogy a határozottabb fellépésű, tájékozottabb utasoknál átcsúszik majd ugyanaz a méretű poggyász, a gyámoltalanabb utas pedig fizethet.

Ez újabb vitákat és utaspanaszokat generálhat, minden esetre a dörzsöltebb utasoknak úgy tűnhet, hogy érdemes feszegetni a határokat.

A légitársaság sajtókapcsolataival megbízott ügynökségen keresztül a Wizz Air a témával kapcsolatos kérdéseinkre részletes és érdemi választ nem, csak egy szűkszavú, egymondatos közlést adott:

Gondosan figyelemmel fogjuk kísérni a vevői elégedettség változásait, hogy megfelelő idő elteltével értékelni tudjuk az új poggyászellenőrzési folyamat hatását a budapesti reptéren.

Frissítve: 2014.12.16. kedd 18:45

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!