Próbát tesz az állami tulajdonban lévő cseh nemzeti légitársaság értékesítésére a cseh pénzügyminisztérium. Cseh lapértesülések szerint az Air France és a Korean Air lehet az egyre súlyosbodó financiális gondokkal küzdő CSA befektetóje – adta hírül a Reuters hírügynökség.

Értékesítési eljárást indít a cseh pénzügyminisztérium, amelynek során az állami tulajdonban lévő CSA Czech Airlines eladására tesznek kísérletet – közölte cseh lapértesülésekre hivatkozva a Reuters hírügynökség.

A legfrissebb információk szerint a tender kiírására már az idei éve első, illetőleg második negyedévében sor kerül. Cseh források szerint az Air France és a Korean Air is érdeklődést mutat a prágai székhelyű CSA felvásárlására.

Mint arról korábban az AIRportal.hu is beszámolt a cseh kormányfő tavaly decemberben azt nyilatkozta, hogy a nehéz helyzetben lévő cseh légitársaság megsegítésének egyetlen járható útja annak értékesítése, amelyre a jövő évben javaslatot is fog tenni kormányának.

A cseh pénzügyminisztérium közlése szerint két lehetséges befektetővel folynak tárgyalások, de további részleteket nem kívántak közölni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.


CSA Boeing 737-500 leszálllás közben Budapesten (Fotó: Csemniczky Kristóf / AIRportal.hu)

A SkyTeam légiszövetségbe tartozó cseh nemzeti légitársaságot 2009-ben már megpróbálta értékesíteni az állam, azonban az akkori eljárás kudarcba fulladt. A három évvel ezelőtti tárgyalások egyik szereplője volt a hírek szerint újra érdeklődő francia nemzeti légitársaság, de ugyanígy jelen volt a cseh tulajdonú Travel Service is a jelentkezők között.

A Reuters jelentése kitér a magyar nemzeti légitársaság sorsára is és megjegyzi, hogy pénzügyi nehézségek következtében a Malévnek múlt hét pénteken be kellett szüntetnie működését. A CSA helyzete sem könnyű, ugyanis az elmúlt évben mintegy 632 millió koronás, azaz 33.2 millió dolláros üzemi veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, pénzügyi mérlegét pedig különböző üzletágainak értékesítésével próbálta javítani.

A cseh lapértesülések szerinti potenciális CSA-befektetők, így az Air France és a Korean Air mind a SkyTeam légiszövetség tagjai, ami tovább erősíti azt a feltételezést miszerint egyre inkább a nagy szövetségekben működő légitársaságoké lesz a jövő.

A CSA flottáját jelenleg regionális, valamint kis-, és közepes hatótávú repülőgépek alkotják. A cseh légitársaság 2010-ben állította le hosszú távú járatait, amelyeket Airbus A310 típusú szélestörzsű repülőgépekkel teljesített.
Jelenleg 7 darab a regionális járatok teljesítésére alkalmas turbolégcsavaros ATR 42-500-as, 9 darab Airbus A319-es, 8 darab Airbus A320-as, 2 darab Airbus A321-es és 5 darab Boeing 737-500-as található az összesen 31 repülőgépet számláló flottában.

Forrás: Reuters (2012. február 6.)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!