Újból megnyitották a Koszovó feletti magaslégteret a polgári átrepülő légi forgalom előtt pénteken; a koszovói válság után 15 évvel ez jelentős lépés, amely hozzájárul a nyugat-balkáni légi közlekedés normalizálásához – olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-hez pénteken eljuttatott tájékoztatásában.

A tájékoztatás szerint a NATO, a magyar kormány, az EUROCONTROL és a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat közös közleményt adott ki, amely tudatja: a koszovói légtér újbóli megnyitására az Észak-atlanti Tanács (NATO) határozata alapján kerül sor, amely elfogadta Magyarország kormányának felajánlását, hogy légiforgalmi szolgálatán, a HungaroControl Zrt.-n keresztül technikai lebonyolítóként működjön közre a projektben. A légtér az ENSZ biztonsági tanács 1244.-es határozatának, valamint az 1999-es Katonai Műszaki Megállapodásnak megfelelően továbbra is a NATO/KFOR fennhatósága alatt marad.

Kiemelik: a légtér újbóli megnyitása a repülési útvonalak csökkenését eredményezi a térségben, ami jelentősen növeli a légtérhasználók működésének gazdaságosságát. A várhatóan itt közlekedő évi 180 ezer járat 370 ezer tengeri mérfölddel repül majd kevesebbet, ami éves szinten 18 millió eurós üzemeltetési költségmegtakarítást, továbbá évi 24 ezer tonnával kevesebb kerozin felhasználását jelenti, és 75 ezer tonnával csökkenti a szén-dioxid kibocsátást.

A légtér újbóli megnyitását a NATO vezette Balkáni Légtér-normalizációs Ülés (BANM) keretében folytatott nemzetközi együttműködés, továbbá Magyarország kormánya, az EUROCONTROL és a HungaroControl Zrt. támogatása tette lehetővé. Több más partner, köztük a szomszédos országok és azok légiforgalmi irányító szolgálatai ugyancsak meghatározó szerepet játszanak a kezdeményezés sikerességében.

A közlemény idézi Ludwig Decamps-ot, a BANM elnökét aki elmondta: a Koszovó feletti légtér megnyitása nagyszerű példája a regionális együttműködésnek. Szavai szerint rendkívül jó benyomást tett rá a HungaroControl, a szomszédos országok és légiforgalmi szolgáltatóik által tanúsított konstruktív hozzáállás, amellyel hozzájárultak a Koszovó feletti légtér sikeres újranyitásához. Mindez újabb bizonyítéka az EUROCONTROL-lal fenntartott kiváló kapcsolatainknak is, amelyet brüsszeli központjaink közelsége is elősegít – vélekedett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A HungaroControl aktívan közreműködött

A HungaroControl Zrt. aktív szerepet vállalt a távszolgáltatás valamennyi szükséges operatív és műszaki elemének kidolgozásában annak érdekében, hogy biztonságos léginavigációs szolgáltatásokat nyújthasson a társaság budapesti központjából. Az egymással nem szomszédos országok közötti, több határon átívelő szolgáltatást különleges és innovatív megoldások bevezetésével tette lehetővé. A HungaroControl kutatás-fejlesztési és szimulációs központjában számos bonyolult szimulációs gyakorlatot végeztek el a légi forgalom gyors és zökkenőmentes biztosítása érdekében.

A több határon átívelő távszolgáltatás nagy szakértelmet és világszínvonalú technológiát igényel – ismertette a közlemény szerint Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója. Hozzátette: a technológia mellett legalább ilyen fontos Magyarország és a HungaroControl számára, hogy részt vállalhatunk a regionális légi közlekedés helyreállításában, ami az egész európai hálózat érdekeit szolgálja.

A közlemény szerint az EUROCONTROL tekintélyes szerepet vállalt a légi forgalom zökkenőmentes átállításában és egy megfelelő költségalap létrehozásának a koordinálásában, amelyre valamennyi érintett féllel szoros együttműködésben, az EUROCONTROL útvonal-használati díjfizetésére vonatkozó elveivel összhangban került sor.

A közlemény idézi Joe Sultana-t, az EUROCONTROL áramlásszervezési igazgatóját, aki elmondta: a délkeleti tengely fontos európai útvonal, amelyen a forgalomnak zökkenőmentesen kell haladnia. A tengely közepén megnyitott öt közvetlen útvonal nemcsak a légtér-használók, hanem a teljes áramlásszervezés szempontjából előnyös. Meggyőződésünk, hogy mindez az európai hálózat jelentős javulását eredményezi – jelentette ki.

Az MTI értesülése szerint az irányításszakmai feladatok végrehajtásának előkészítésben és a lebonyolításban a magyar kormány képviseletében részt vett a Miniszterelnökség és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetésével a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Nemzeti Közlekedési Hatóság és a Közlekedésbiztonsági Szervezet.

Az MTI információi szerint a légtér megnyitása egy folyamat, amely közel két hónapot vesz igénybe, és amelynek eredményeként a légtérhasználat várhatóan 2014 június elejére, 15 évvel a koszovói válság után éri el teljes kapacitását.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!