A különleges Marimekko dizájn már sokaknak ismerős lehet, ugyanis a Finnair immáron harmadik éve folytatja azt az együttműködést a finn dizájncéggel, melynek keretein belül különleges mintákkal látják el a repülőgépek külsejét, valamint a fedélzet bizonyos elemeit is.
Az első utasszállító még 2012-ben került lefestésre, és hatalmas sikernek örvendett az utasok körében, így a következő évben is kiválasztottak egy mintázatot, mely aztán nem lett hosszú életű, mert kiderült, hogy a dizájn megalkotásakor plagizálást követett el az alkotó, ezért azt vissza kellett vonni a további bonyodalmak elkerülése érdekében.
Idén erről szó sincs, és az új Unikko, azaz mákvirág dizájn hamarosan rá is kerülhet a Finnair egyik Airbus A330-as gépére, valamint a fedélzeten is több helyen fel fognak tűnni majd a motívumok, így például a tányérokon, de még a törlőkendőkön is.