A hagyományos Budapest és Kolozsvár közötti repülőjárat beindításához keres partnereket a kolozsvári repülőtér vezetősége – mondta az MTI-nek David Ciceo, a repülőtér igazgatója. Kifejtette: a Malév csődjét a kolozsvári repülőtéren is sajnálattal vették tudomásul.

“Nem mondhatjuk, hogy a Malév Kolozsvár és Budapest közötti járatai jelentős hányadát tették ki a kolozsvári repülőtér forgalmának, de ezek a járatok mégis nagyon fontosak voltak, mert budapesti átszállással megannyi európai célpontba lehetett eljutni Kolozsvárról” – nyilatkozta az igazgató.

Elmondta, olyan partnert keresnek a Kolozsvár és Budapest közötti repülőjárat beindításához, amelyik a budapesti átszállást is biztosítja. Úgy vélte, a Kolozsvár és Budapest közötti távolság túl kicsi ahhoz, hogy nagy utasszállítási kapacitással rendelkező, ám az átszállást nem biztosító fapados légitársaságok indítsanak repülőjáratot a két város között.

“A Tarommal és más társaságokkal is tárgyalásokat folytatunk” – jelentette ki.

A Malév naponta két járatot működtetett Kolozsvár és Budapest között. A magyar társaság kiesése után a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtérről a Tarom, a Wizz Air és a Lufthansa működtet járatokat 15 célállomásra. A repülőtér tavalyi forgalma kevéssel meghaladta az egymillió utast.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Erdélyből csak a Székelyföld határán levő marosvásárhelyi Transilvania repülőtérről repül menetrendszerinti járat Budapestre, a Wizz Air fapados társaság heti háromszor utaztat ezen a távon.

Forrás: MTI

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!