Megszakította útját Ferihegyen a Hamburg Airways német légitársaság HAY6148 járatszámú Düsseldorfból Trabzonba tartó járata. A járatot a légitársaság D-AHHC lajstromjelű Airbus A320-214-es típusú repülőgépe teljesítette.

A repülőgép személyzete az egyik utas rosszulléte miatt döntött a budapesti leszállás mellett az AIRportal.hu információi szerint. A repülőgép nem sokkal 15 óra után rendben földet ért az 1-es (13R) futópályán. A 70 év körüli, feltehetően infarktusos utashoz a repülőtéri egészségügyi szolgálatot riasztották.

2013. január 2-án, szerdán este 9 körül kis időkülönbséggel két járat is leszállásra kényszerült Ferihegyen. A Turkish Airlines TK1529 számú, Isztambul – Düsseldorf járata, majd az easyJet Paphos – London Luton járata is utasrosszullét miatt szakította meg útját Ferihegyen.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!