Február 14-én, pénteken utasrosszullét miatt tett kitérőt a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérre a SunExpress Izmirből Frankfurtba tartó járata – értesült az AIRportal.hu.

Az AIRportal.hu információi szerint a 970-es járat fedélzetén egy 78 év körüli, pár napja orvosi beavatkozáson átesett török állampolgárságú férfi vesztette el az eszméletét, emiatt döntött a személyzet az útmegszakítás és a ferihegyi leszállás mellett. A repülőgép személyzetének elmondása szerint az utast már a levegőben mintegy 40 percen keresztül próbálták újraéleszteni.

A TC-SUL lajstromú Boeing 737-800-as típusú repülőgép nem sokkal 12:30 után landolt a 31R futópályán. Az Airport Medical Service (AMS) munkatársai az R210 jelű állóhelyen várták a repülőgépet és megkezdték a szívinfarktus-gyanús beteg ellátását.

Az Airport Medical Service és az OMSZ helyszínre érkező roham csoportja a legmodernebb, Lucas CPR típusú újraélesztő készülék alkalmazásával azonban hiába próbálkozott a beteg utas újraélesztésével. A 78 év körüli idős ember elhunyt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A SunExpress TC-SUL lajstromú Boeing 737-800-as típusú repülőgépe, amely megszakította útját a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A SunExpress TC-SUL lajstromú Boeing 737-800-as típusú repülőgépe, amely megszakította útját a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren. (Fotó: AIRportal.hu)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!