Nagy szárnyfesztávú repülőgépek gurulás közbeni ütközéseinek megelőzésére szolgáló rendszer bevezetésére tett javaslatot az amerikai Nemzeti Közlekedés Biztonsági Testület, az NTSB.

Az NTSB-javaslat szerint a kereskedelmi forgalomban üzemeltetett nagyméretű repülőgépek biztonságos földi gurulása érdekében ütközés megelőző rendszer bevezetésre van szükség.

A leghatékonyabb megoldásként egy olyan kamerarendszer bevezetését látja indokoltnak az NTSB, amellyel a pilóták teljes rálátást nyernének az irányított repülőgépük szárnyvégeire azzal elkerülhetővé téve az egyre gyakoribb földi ütközéseket.

Az NTSB vizsgálatai ugyanis megállapították, hogy számos reptéri „koccanásos baleset” hátterében az áll, hogy az olyan nagy repülőgépeken, mint például a Boeing 747-es, vagy az Airbus A380-as a pilótáknak gurulás közben nincs rálátásuk a szárnyvégekre. Azok akadálymentessége csak akkor válik ellenőrizhetővé a gépet irányítók számára, ha a kabinablakot kinyitják és azon kihajolnak, ez az eljárás azonban nem mindig praktikus.

Jó kiindulópont lehet az Airbus A380-ason már alkalmazott, a fedélzeti szórakoztató rendszeren keresztül az utasok számára is elérhető kamera képe. A függőleges vezérsíkba épített egység révén rálátás nyílik a törzsre és a szárnyak egy részére. A jelenlegi optika azonban nem rendelkezik akkora látószöggel, hogy a szárnyvégeket is megjelenítse.

Az NTSB ezért azt szeretné, ha minden újonnan forgalomba állított típust ellátnának a földi ütközések megelőzésére szolgáló rendszerrel, amelyet a már forgalomban lévő, méretüknél fogva érintett típusokon utólag is rendszeresíteni kellene.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Nemzeti Közledés Biztonsági Testület közleménye a következő típusokat nevesíti: Boeing 747, 757, 767, 777, Airbus A380, McDonnell Douglas MD-10, MD-11.

A Testület indítványát az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) számára is eljutatta.


Az Airbus A380-as tesztrepülőgépének szárnyvég balesete a 2011-es Le Bourget légi szalonon
(Forrás: skybrex’s YouTube Channel)

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!