Korszerű parkoló rendszert épít ki az Airport-Debrecen Kft. a Debreceni Repülőtéren. A fejlesztéssel együtt november 1-től megváltozik a parkolási rend: az autósok beléptető kapun át hajthatnak a területre, a járművek itt 10 percig tartózkodhatnak ingyenesen. Akik egy napnál tovább kívánják igénybe venni a szolgáltatást, azok ezt kedvezményesen tehetik meg.

Fontos újítás, hogy a 180 állóhelyes parkoló zárttá, így biztonságosabbá válik. A tarifa kialakításánál az Airport-Debrecen Kft. tekintettel volt az utasokat szállító, illetve az érkezőket fogadó rokonokra, ismerősökre, így akik ebből a célból érkeznek a repülőtérre, azoknak nem kell behajtási díjat fizetniük.

A 10 percet meghaladó várakozás díja 420 forint lesz minden megkezdett óra után. Azok, akik autójukat 24 órát meghaladó időtartamban kívánják a reptéri parkolóban hagyni, napi 1.000 forintért tehetik meg – áll az Airport Debrecen közleményében.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!