Az előzetes tervekkel ellentétben nem repül Budapestre az Air Malta a nyári időszakban. A járatokat már törölték a foglalási rendszerekből és az érvényes repülőjeggyel rendelkező utasok értesítést kaptak a légitársaságtól, hogy jegyüket más járatokra foglalták át az AIRportal.hu információi szerint.

Air Malta Airbus A320-as felszállás közben Ferihegyen. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Air Malta Airbus A320-as felszállás közben Ferihegyen.
(Fotó: AIRportal.hu)

A TAP Portugal kivonulása után ismét rossz hír a magyar utazóknak, hogy újabb hagyományos légitársaság szünteti meg járatát Budapestre.

Az Air Malta az előzetes tervek szerint a nyári szezonban üzemeltetett volna hetente két alkalommal járatokat Valetta és Budapest között – csakúgy mint az előző évben – azonban a légitársaság úgy döntött, hogy megszünteti budapesti járatait.

Hivatalos közleményt még nem adott ki a légitársaság, de a budapesti járatokat már törölték a foglalási rendszerekből.

A járatra korábban jegyet váltó utasok egy része már kapott emailben értesítést a hétvégén arról, hogy repülőjegyüket másik járatra foglalták át.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az AIRportal egyik olvasója arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy vasárnap kapott egy emailt a légitársaságtól, miszerint a közvetlen járat helyett müncheni átszállással juthat majd el Máltára.

Fapados kiszorítósdi

Az Air Malta magyarországi képviseletét ellátó Tensi Aviation Kft. kérdésünkre megerősítette, hogy nem lesz Air Malta járat Valetta és Budapest között a 2016-os nyári menetrendben. Információik szerint a légitársaságnál átalakítások zajlanak, ennek részeként több útvonal megszüntetése mellett döntöttek, köztük a budapestit is törölték.

A kivonulás konkrét oka az lehet, hogy Budapest és Málta között ebben az évben a légitársaságok által kínált ülőhely-kapacitás megduplázódik, hiszen a Wizz Air mellett már a Ryanair is üzemeltet majd járatokat az útvonalon.

Feltehetően a járatra szóló egyéni foglalások és az utazási irodák által csomagban értékesített block-seat foglalások sem alakultak kedvezően az Air Malta számára. A fapados légitársaságok által generált árverseny miatt az Air Malta inkább más útvonalakra helyezte át a repülőgépeinek kapacitását.

Hozzátették, amint a légitársaságtól kapnak tájékoztatást, ők is értesítik érvényes foglalással rendelkező utasaikat, hogy az utasok milyen lehetőségek közül választhatnak, kapnak-e visszatérítést, vagy más útvonalon – pl. bécsi, müncheni – átszállással juthatnak-e Máltára.

A légitársaság nem vonul ki teljesen Magyarországról, mint a TAP Portugal, mert megmarad a vezérképviselete, melyet továbbra is a a Tensi Aviation Kft. lát el.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!