Ismét gondok adódtak a Boeing 787-es gépekkel, az eddig peches sorsú Dremlinerekkel most két meghibásodás is történt, szerencsére komolyabb következmény nélkül – írta cikkében a Flightglobal légiközlekedési hírportál.

A dolog érdekessége, hogy a meghibásodások ugyanazon a napon, október 9-én történtek, a Japan Airlines (JAL) két repülőgépével.

Az első, Tokióba tartó gépnek a Moszkva második legnagyobb repülőterére, Domogyedovora kellett visszatérnie, ugyanis röviddel a felszállás után a személyzet elektromos hibát érzékelt, majd a visszafordulás mellett döntöttek. A második, San Diego – Tokió útvonalat teljesítő repülőgép szintén visszatért kiindulási pontjára, miután a hajtómű jégtelenítő rendszere nem működött megfelelően.

A két repülőgép már visszaállt a szolgálatba, de a mostani eset ismét fejfájást okozott a világ második legnagyobb, összesen 11 darabos Dreamliner gépparkot üzemeltető légitársaságának.

A JAL nemrég 31 darab Airbus A350XWB típusú repülőgépre adott le rendelést, mely a 787-es legnagyobb vetélytársa. Kérdéses ezután, hogy hogyan tervezi a légitársaság a kompozit anyagokból készült Boeingek sorsát a flottában, de annyi biztos, hogy még 33 darab ilyen gépre van megrendelése a fuvarozónak, ebből 13 darab a -8, 20 pedig a hosszabb törzsű -9 kategóriába tartozik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!