Újabb, ezúttal vadonatúj légitársaságot köszönthet a Budapest Airport április 25-én: a spanyol-katalán Volotea Airlines az olaszországi Velencéből indít járatokat Budapestre. A diszkont légitársaság hetekkel ezelőtt alakult és elsősorban Európa közepes méretű, más légitársaságok által nem kiszolgált városait kívánja összekötni.

Az új, spanyol befektetők által alapított Volotea Airlines első bázisrepülőterét, az olaszországi Velence Marco Polo kikötőjét köti össze rövidesen Budapesttel. A Volotea Boeing 717 típusú, 125 személyes repülőgépe szerdán, pénteken és vasárnap közlekedik a vízre épült olasz nagyváros repülőtere is a magyar főváros között. Ezen az útirányon az elmúlt hónapokban már nem volt légi összeköttetés.

A tervek szerint az első, jellegzetesen piros-fehér kockás festésű Volotea-gép először idén április 25-én 19.05 perckor érkezik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az első járatra már a mai naptól lehet jegyet foglalni a http://www.volotea.com címen. A Volotea bejelentése szerint a legolcsóbb egyirányú jegy (illetékkel együtt) már 19 eurótól (kb. 5 500 forinttól) is kapható. Korábban a Malév, illetve a Carpatair gépei repültek Velencébe.

Kam Jandu, a Budapest Airport Légiközlekedési igazgatója hangsúlyozta: „Mindig is nagy öröm volt a számunkra, amikor új légitársaságot köszönthettünk Budapesten, most pedig még ennél is jelentősebb fejlemény, hogy ez az újonnan alakult légitársaság Budapestet az elsők között vette fel a célállomásai közé. Biztos vagyok abban, hogy a Volotea külföldi utasai egy izgalmas, pezsgő várossal találkoznak, amikor ellátogatnak – mondjuk egy hosszú hétvégére – Budapestre. A magyar turisták pedig élvezhetik Velence történelmi, romantikus hangulatú nevezetességeit. Sok sikert kívánunk a Voloteának az új járatokhoz!”

Loredana Tramontano, a Volotea PR- és Ügyfélkapcsolati igazgatója kijelentette: “Azzal a szándékkal hoztuk létre a Volotea légitársaságot, hogy elérhető áron kínáljon közvetlen járatokat Európa közepes és kisebb méretű városai között. Azt szeretnénk, ha ezek a gazdasági és kulturális szempontból egyaránt nagyon fontos városok jobban hozzáférhetőek lennének légi úton az emberek számára. Az a célunk, hogy előmozdítsuk a hasonló nagyságrendű régiók közötti gazdasági kapcsolatokat.”

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Volotea Airlines-t ebben az évben alapították, egyelőre 3 darab Boeing 717-es típusú, 125 személyes géppel. Első európai bázisa a velencei Marco Polo Repülőtéren lesz, innen elsősorban spanyolországi (Alicante, Bilbao, Malaga, Santiago de Compostela) és olaszországi (Brindisi, Calgiari, Olbia, Palermo, Reggio di Calabria), valamint más európai városokba (Bordeaux, Thesszaloniki, Krakkó, Porto) indítanak járatokat. A Volotea Airlines-t a két korábbi Vueling-alapító, Carlos Muñoz és Lázaro Ros által létrehozott Alaeo S.L. vállalat hívta életre. A vállalat mögött két spanyol (Axis Participaciones Empresariales és a Corpfin Capital) valamint egy amerikai (CCMP Capital) befektetői csoport áll. Az Európai Unió előírásainak megfelelően a többségi tulajdonsok az európai befektetők.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!