Délután 15 óra 35 perckor pénteken felszállt a WizzAir Londonba tartó járata a debreceni repülőtérről – tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen.

A reggel London Luton repülőteréről érkezett járat azért nem indult vissza időben, mert Debrecenbe érkezésekor leszállás közben villámcsapás érte – közölte Simon-Nagy Lilla, a Wizz Air kommunikációjával megbízott pr-ügynökség képviselője az MTI-vel.

Elmondta azt is, hogy az utasok ebédet kaptak, s a repülő azonnal visszaindul, amint a Wizz Air mérnökei átadják a gépet.

A légitársaság az utasok elnézését kéri, de a biztonságot tartja a legfontosabb szempontnak – tette hozzá Simon-Nagy Lilla.

A Londonból Debrecenbe tartó járat – mint azt az MTI tudósítója a helyszínen tapasztalta – reggel 9 óra 40 perckor menetrend szerint megérkezett a cívisváros repülőterére.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A járatnak 10 óra 10 perckor kellett volna felszállnia, hogy visszamenjen Londonba, azonban az utasokat már nem engedték beszállni a gépbe.

Forrás: MTI / Fotó: WizzAir

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!