Újfajta oktatási módszert vezet be a KLM Cityhopper az Embraer 175 és 190 típusokon szolgáló pilótáinak képzésénél: virtuális valóságot (VR) is használnak novembertől, ezzel a cég lesz világon az első, amely ilyet használ e célra.

A KLM honlapján elérhető közlemény szerint a technológiát azért vezetik be a képzésben, mert hatékonyabban tudják vele kezelni a pilóták eltérő igényeit.

Ugyanakkor a koronavírus-járvány is hozzájárult ahhoz, hogy alkalmazni kezdik e módszert, mivel így a kadétoknak nem kell egyszerre jelen lenniük az osztályteremben vagy a szimulátorban.

Fotó: AIRportal.hu

A VR-technológia segítségével a pilótajelöltek jóval korábban megismerkedhetnek a pilótafülkével, így hatékonyabb lehet a szimulátoros képzés is, kevesebb időbe telik, amíg a tanulók megszokják a kialakítást, és megtanulják a rendszerek használatát. Emellett költséghatékonyabb is ez a képzési forma, mert kevesebb külső partnert igényel.

Az új képzési anyagot 3D-s technológia segítségével a KLM saját informatikusai állították össze a pilótákkal közösen, az eszközt a légitársaság három területen tudja hasznosítani.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A pilótafülke virtuális “másolata” révén megismerkedhetnek a kadétok a fő rendszerekkel, emellett 360 fokos látószögű oktatóvideókra, illetve ugyanilyen perspektívával a repülőgép virtuális körbejárására is van lehetőség.

A légitársaság már most is használ VR-technológiát a képzésekhez, a karbantartók és a Cityhopper légiutas-kísérőinek oktatása során alkalmazzák.

Az új eljárás egyelőre csak kiegészíti az oktatási anyagot, de a KLM már dolgozik azon, hogy megszerezze az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) tanúsítványát. Ennek birtokában ugyanis több anyagot is kiválthatna a VR-technológia.