Nem kizárt, hogy a kínai Hainan légitársaság visszatér Budapestre, a magyar kormány pedig támogatja a Peking-Budapest járat újraindítását. A kabinet új tárgyalások kezdeményezésére is nyitott egy budapesti székhelyű új nemzeti légitársaság létrehozására – áll Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter írásbeli válaszában.

Az Országgyűlés honlapján olvasható válaszban a miniszter kifejti: a kínai Hainan légitársaság nem zárkózik el a Budapestre való visszatéréstől; az erre vonatkozó végleges döntést azonban a légitársaság anyavállalata hozhatja meg. A magyar kormány a lehető legnagyobb rugalmasságot tanúsítja, és minden tőle telhetőt megtesz a jövedelmezőség érdekében.

Amint a HNA Group felsővezetése meggyőződik a járat gazdaságosságáról, az újraindítás zöld utat kaphat – fogalmaz. Megjegyzi: a kormány a pekingi járat visszaállításának kérdését kiemelt figyelemmel és jelentőséggel kezeli. Jelenleg is folynak egyeztetések és tárgyalások a kínai légügyi hatóság és a Hainan Airlines anyavállalata, a HNA Group illetékes vezetőivel.

Utoljára 2012. március 2-án érkezett Ferihegyre közvetlen pekingi járat

Magyarország pekingi nagykövete folyamatos egyeztetéseket folytat a hatósággal, a HNA Grouppal és a Hainan légitársasággal a járat újranyitása érdekében.

A Budapest-Peking légi járat témája a magyar miniszterelnök és a kínai miniszterelnök-helyettes 2012. május 1-jel budapesti találkozóján is szerepelt, ahol a kínai kormány közreműködését kérték az év elején leállt összeköttetés újranyitása érdekében. A találkozón elhangzott, hogy a magyar fél bármely kínai légitársaság járatindítását illetően nyitott, ugyanis szükségesnek tartja a közvetlen légi közlekedési kapcsolat mielőbbi megteremtését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„A közeljövőben várhatóan módosul a magyar-kínai légügyi megállapodás is, amelynek célja, hogy egyezményes oldalról is olyan üzemelési környezetet teremtsünk a Hainan Airlines – vagy akár más kínai légitársaság – számára, amely a korábbiaknál szélesebb körű együttműködési lehetőségek kiépítésére és kiaknázására ad lehetőséget.”

A Hainan Airlines Airbus A330-200 típusú szélestörzsű gépeivel repülte budapesti járatait

Mindebből a fejlesztési miniszter szerint látható, hogy a kormány a legmagasabb szintű diplomáciai eszközök segítségével igyekszik a kínai felet megnyerni a járat újraindítására. „Szándékunkban áll szakmai egyeztetéseket folytatni a Hainan Airlines-szal annak érdekében, hogy olyan rendszert alakítsunk ki, amelyben hosszú távon biztosított a Peking-Budapest járat zemeltetése — megmaradva természetesen az Európai Unió vonatkozó ogszabályi keretei között –, és új tárgyalások kezdeményezésére is nyitottak vagyunk egy budapesti székhelyű új nemzeti légitársaság létrehozására” – áll az írásos válaszban.

Forrás: MTI / Fotók: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!