Szombaton délután háromnegyed kettőkor rendben leszállt a budapesti repülőtér 31R futópályáján az Aeroflot orosz légitársaság Budapestről Moszkvába tartó, SU2031 számú járata, amely nem sokkal a felszállást követően fordult vissza Ferihegyre.

A VQ-BEG lajstromjelű Airbus A321-211 típusú repülőgép személyzete az AIRportal.hu információi szerint füstöt észlelt a repülőgép fedélzetén a pilótafülkében, ezért döntött az út azonnali megszakítása és a visszatérés mellett. A repülőtéren vészhelyzeti készültséget rendeltek el, a repülőgéphez a mentőket és a városi tűzoltó egységeket is riasztották.

A repülőgép Gyöngyös felett fordult vissza Ferihegyre, majd néhány várakozó kört (holding) tett meg Tápiósáp térségében. A várakozás alatt a repülőgép személyzete jelentette a légiforgalmi irányításnak, hogy a probléma elhárult, majd az Airbus rendben leszállt a 31R futópályára és a saját hajtóműveivel, a tűzoltó-egységek kíséretében begurult a R278-as állóhelyre. A repülőgép fedélzetén 139 fő tartózkodott, nem sérült meg senki.

A légiforgalmi irányítás az esemény időpontjában érkező többi repülőgépet a másik, 31L futópályára irányította.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az MTI közleménye (14:27)

Vissza kellett fordulnia az Aeroflot moszkvai járatának, miután füstöt jelzett az egyik műszer, s a gép rendben leszállt Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel. Hardy Mihály tájékoztatása szerint a repülőgép nem sokkal délután háromnegyed kettőkor sikeresen landolt 149 utassal és 6 fős személyzettel a fedélzetén. Személyi sérülés nem történt. Ferenczi Norbert, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője azt közölte az MTI-vel, hogy nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A sikeres leszállást követően az utasok hagyományos módon hagyták el a repülőgépet.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!