Visszavonhatja a tajvani légügyi hivatal a TransAsia légijármű-üzembentartási engedélyét (AOC), miután a légitársaság egyik ATR 72-600-asa Tajpejben nem sokkal a felszállás után folyóba zuhant, negyvenen meghaltak – írta a ch-aviation légügyi szaklap szerdán.

Információik szerint a visszavonás a balesetet vizsgáló bizottság jelentésétől függően részleges, vagy teljes is lehet. A balesetet követően a tajvani hatóságok megtiltották a repülést az összes, helyi lajstromjellel rendelkező ATR 72-essel, hogy kivizsgálják, a gépek megfelelnek-e a helyi előírásoknak és követelményeknek.

Megbuktak a pilóták a hatósági teszteken

A StraitsTimes-Asia tudósítása szerint a légitársaság 49 pilótájából 10 megbukott a tajvani légiközlekedési hivatal szóbeli tesztjén. A teszten a hajtómű-hiba esetén követendő eljárásokkal kapcsolatos tudását vizsgálták a légitársaság pilótáinak. A 10 megbukott pilóta szakszolgálati engedélyét felfüggesztik.

A légügyi hatóságok szerint a légijármű-üzembentartási engedély esetleges visszavonása nem érinti a TransAsia diszkont leányvállalatának, a V airnek az engedélyeit. Hozzátették: a légitársaságot korábban már eltiltották az újabb nemzetközi útvonalak nyitásához szükséges engedélyek beadásától, miután tavaly júliusban egy másik ATR72-esük is lezuhant 48 ember halálát okozva.

A TransAsia kedden jelentette be, hogy összes ATR-pilótáját továbbképzésre küldi, mivel kiderült, hogy a múlt héten folyóba zuhant repülőgép pilótái a rossz helyett a működő hajtóművet állították le.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A társaság Tajpejből Kinmenbe tartó, GE235-ös számú járata 53 utassal és 5 fő hajózó személyzettel a fedélzetén Tajpejben egy folyóba zuhant 3 perccel a felszállás után. A járatot egy turbólégcsavaros ATR 76-600-as teljesítette, az alig egy éves gépen legutóbb január 26-án végeztek műszaki ellenőrzést.

Több autó kamerája felvette a zuhanást

Forrás: Youtube

A vizsgálat eddigi adatai szerint a felszállás után a pilóták központi hibajelzést kaptak, a bal hajtómű teljesítménye csökkent, majd a jobb hajtómű légcsavarja vitorlába állt és átesésre figyelmeztető jelzést kaptak és leállították azt. A pilóták többször megpróbálták újraindítani a hajtóművet, az pedig már később derült ki, hogy tévesen a jól működőt állították le.

A tajvani polgári légiközlekedési hivatal (CAA) pénteken közölte, hogy a gépnek tavaly áprilisban gondja volt a hajtóművel, amikor a délnyugat-franciaországi Toulouse-ból a gyártótól a megrendelőhöz repült Ázsiába. Az egyik hajtómű veszített a teljesítményéből, és a gyártónak, a kanadai Pratt and Whitneynek le kellett cserélnie.

Kevesebb mint fél éve a légitársaság egy régebbi gyártású ATR repülőgépe szenvedett balesetet

A Transasia Airways ATR-72-600-as gépe. (Fotó: ATR Aircraft) | © AIRportal.hu

A Transasia Airways ATR-72-600-as gépe. (Fotó: ATR Aircraft)

A Transasia Airways légitársaságnak az ATR repülőgépe 2014. júliusában szenvedett balesetet a Tajvanhoz tartozó Penghu sziget repülőtere közelében. A repülőgépen összesen 58 ember, 54 utas és 4 fős személyzet tartózkodott, 48 ember veszítette életét. A repülőgép a híradások szerint sikertelenül próbált leszállást végrehajtani, a személyzet átstartolást jelentett a légiforgalmi irányításnak, majd ezt követően nem sokkal megszakadt a géppel a rádiókapcsolat. A térségben a Matmo névre keresztelt tájfun tombol, így nem voltak ideálisak az időjárási körülmények a landoláshoz.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!