Volt egyszer egy Malév-pályázat, amelyen egyik Bombardier Q400 típusú repülőgépére hirdetett a nemzeti jelleget hangsúlyozó festésminta tervezési versenyt a légitársaság. A különleges „egyenruhára” váró turbolégcsavaros gép végül más festést kapott, a nyertes pályamunka az ismeretlenség homályába veszett. Most azonban bemutatjuk, hogy valójában melyik pályamű nyert és miként is nézett volna ki LQDénes, ha nem a retro festést kapja.
A Malév 2009-ben regionális flottájának átalakítása mellett döntött és az év végéig kivonta a forgalomból Fokker F70 típusú sugárhajtású utasszállító repülőgépeit, amelyek helyére négy darab Bombardier Q400 típusú turbolégcsavaros repülőgépet állított. Az első repülőgép 2008. november 27-én érkezett meg a Malévhez, azzal újranyitva a légitársaság turbolégcsavaros gépekkel az Iljusin Il-18-al zárult korszakát. A lajstromozási sorrendben negyedik gép azonban kirítt a sorból ugyanis magyar lajstrommal, de nem a magyar nemzeti légitársaság szabályos festésmintájában landolt Budapesten.
Ennek oka az volt, hogy a Malév pályázatot írt ki a repülőgép egyedi arculatának megtervezésére. „A nemzeti légi fuvarozó olyan terveket vár, amely Magyarország értékeire hívja fel az utazóközönség figyelmét” – adta hírül a 2009. évi 7. számában a Malév fedélzeti magazinja, a Horizon.
A pályázat nagy érdeklődésre tartott számot, alig egy hónappal a meghirdetését követően már több, mint 150 pályamű érkezett a Malév központjába. Egészen távoli országokból az Amerikai Egyesült Államokból és Új-Zélandról is küldtek festésminta-terveket a lelkes résztvevők. A neves zsűri, amelynek tagja volt Zsótér László is, a Malév arculatának tervezője választotta ki az első 20 pályamunkát, amellyel már a kíváncsiságtól fűtött közönség is megismerkedhetett a Malév honlapján keresztül.
A Malév HA-LQD lajstromú Bombardier Q400 típusú repülőgépére kiírt pályázat nyertese a zsűri döntése értelmében végül Ferencz Attila lett, aki a kedvelt kalocsai festésmintát álmodta a turbolégcsavaros repülőgépre.
A győztes nyereményét a Malév átadta, de neve és mukája sokak jogos értetlenkedésére akkor nem került kihirdetésre. A légitársaság vezetősége, mint utóbb kiderült úgy döntött, hogy az egyre erősödő kívánalmaknak és a nemzetközi trendnek eleget téve retro festéssel látja el a mindaddig átmeneti, az előző üzemeltető révén „SAS-hibrid” festést viselő repülőgépet, amelynek ünnepélyes keretek között történő bemutatására 2011. február 4-én került sor a ferihegyi repülőtéren.
A Malév 65. születésnapjára választotta az 1960-as éveket idéző festésmintáját, amely eredetileg 1960 és 1974 között volt a légitársaság ugyancsak turbolégcsavaros Iljusin Il-18-as repülőgépeinek hivatalos festése.
A Ferencz Attila által tervezett kalocsai festésminta, igaz csak méretarányosan, de azért megvalósult egy repülőgépen: egy szabályos, 1:100 méretarányú exkluzív modellen ölthetett testet a különleges magyaros dizájn. Érdekesség, hogy a kézzel készített egyedi repülőgépmodellt a pályázaton szintén résztvevő és második helyezést elérő Mike Tamás készítette.
A különleges Malév számára készült modellt most, oldalunkon láthatja először széleskörű nyilvánosság.
Írta: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu